Óvatosan a barnaeső-patronokkal!

2023. március 11. 22:00

Akinek Gulyás Gergely náci, az a nácizás élét tompítja egy kicsit. Aztán még egy kicsit. Míg el nem tompítja teljesen.

2023. március 11. 22:00
null
Kohán Mátyás
Mandiner

Ilyen egy átlagos, pénteki fajú nap Magyarországon – Belpest népe megint nácit fogott. A barna eső most nem várt helyről, a halvérű politikai kommunikáció doyenjének szájából potyog hazánk fasizmuspalántákkal tarka földjére: a bűnös nem más, mint az Európai Bizottság Erasmus-program körüli hadgyakorlatát „faji alapú bosszúnak” tituláló Gulyás Gergely kancelláriaminiszter,

az ítélet pedig az, hogy „Gulyás Gergőnek sikerült alapvetően náci terminológiákkal kifejeznie azt, amit gondolt”.

Sikoljunk át megengedően azon a stiláris fajú dilemmán, hogy „Gulyás Gergő”-e Ungváry Krisztiánnak a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A nácizó nexust tekintve feltehetőleg nem, vagy ha privátim mégis per Gergő és per Krisz volnának, nyilvánosan az ilyesmi akkor sem európai dolog. De ez mindegy is, koncentráljunk inkább a hazánkat menetrend szerint e pénteken is elöntő barna esőre.

Úgy tűnik, megint le kell szögezni a nyilvánvalót: Gulyás Gergely nem náci. A „terminológiái” sem nácik. És nem náci a „faj” szó sem egészen addig, amíg valamiféle gusztustalan politikai cselekvési tervvel és/vagy negatív értékítélettel nem párosul – ez a faj ilyen, tehát ezt kell vele csinálni. Ez náci. Erre érdemes használni a nácizást, fasisztázást, goebbelsizést, meg az összes olyan platitűdöt, amit a körúton belül minden sarkon nekidobnak az első szembejövő jobboldali fajúnak.

Szegény „faj” magyar köznév évszázadokon át csak tette a dolgát becsületesen; fejekben és papírokon kevés helyet foglalva, hat whisky után is kimondható módon segített kategorizálni állatot, embert, tárgyakat.

meg arról sem tehet, hogy nevezett sültbolondoknak voltak itthon is csatlósaik. Tizenkét évnyi kőkemény abúzus rég a pokolban rohadó félkegyelmű gyilkosok kezén még nem ok arra, hogy ezt a több évszázados szép szavunkat – amely a magyarban széles jelentéstartományt fed le a biológiai speciestől a köznyelvi genuson át a politikai gensig – normális ember soha többé a szájára ne vegye. És arra sem ok, hogy a pokolban rohadó félkegyelmű gyilkosokkal említsük egy lapon azt, aki megteszi.

Épp ellenkezőleg: az a kívánatos,

A szivárványra nincs örökbérlete az LMBTQ-mozgalomnak, a „kitartást” nem nyerték meg a nyilasok, és a „fajt” is kár lenne a náciknak adni. Ők semmibe vezető zsákutcák az emberiség történelmében, mi meg a normális emberek vagyunk. Nem tartozunk nekik semmivel. A nyelvünkkel aztán pláne nem.

Az embernek az életben korlátozott számú barnaeső-patronja van. Minden esetben, amikor nem nácit talál el vele, a nácizás élét tompítja egy kicsit. Aztán még egy kicsit. Aztán meg teljesen tompává teszi.

Pedig épp a nácizmus áldozatai miatt nem hagyhatjuk olcsó bazári lózunggá silányulni a nácizást. Akinek egy pimaszul kiegyensúlyozott jobbközép miniszter náci, az nevetségessé teszi magát; és annak fognak a legkevésbé hinni, mikor valódi nácik láttán nácit kiált. Az olyan lesz, mint Putyin, aki megpróbálta egész Ukrajnát megdobálni barnaeső-patronnal, s egy nagy, üres nácizással megindokolni egy értelmetlen háborút. Neki köszönhetik a valódi ukrán nácik, hogy most már senkit nem zavarnak. Élő egyenesben látjuk, milyen veszélyes dolog farkast kiáltani.

Óvatosan tehát azokkal a barnaeső-patronokkal. Ne pazaroljunk. Néhány később még jól jöhet.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 161 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koppany17
2023. március 13. 15:07
Szeretem a felkészült, pontosan fogalmazó, és okos fiatal elemzőket! Gratulálok Mátyás! Legszívesebben Matyi barátomat írtam volna, de csak lélekben vagyunk barátok! Hajrá !!!!!
Drez Mihaly
2023. március 13. 08:41
Tudjuk, ismerjük ezt a nácizást.Miért is van és - reméljük már nem sokáig - lesz. Ha jól tudom, a "német-nácik" ( én nem mondanék ilyent) 2012-ben befejezték a zsidó-kárpótlások kifizetését. Jó, más formában azért még engedik a bőrt magukról századiziglen lenyúzni, de ez az ő dolguk. Hazánkról hiába nyilvánítja ki minden zsidó fórum, hogy nálunk nincs antiszemitizmus, a zsidók itt élhetnek a legnyugodtabban, havonta van valamilyen megemlékezés, stb., A nácizás - szerintem, feltételezhetően - azért van, hogy legyen indok a nálunk még mindig meglévő kárpótlások kifizetésére. Mert különben miért is keverné össze egy ilyen dísz-ember a hazafi= nacionalista fogalmat a nácival a mai XXI., századi Magyarhonban?
adofizeto
2023. március 12. 21:23
Kedves szerző, Történelmi tévedésben vagy. A faj szót nem 1933 és 1945 között horogkereszt alatt rohangáló, orrhangú német sültbolondok abuzálták lyukasra. A hazai antiszemitizmus erősebb volt a 20-ás években mint Németországban. Itt nem csatlósok voltak akik végrehajtották a németek kívánságát, ez egy óriás tévedés és a teljes félreértelmezése a tortenelemnek. Horthy a hatalmát a nemzeti középre alapozta, pontosan úgy mint ma Orbán. A nemzeti közép azonban csak akkor lehetett erős, es meghatározó, ha annak része volt a szelsojobbnak legalább egy szelete. Ráadásul kellett egy valódi szélsőjobb, ahhoz, hogy horthy maradhasson a nemzeti közép. Ez a stratégia azonban azt eredményezte, hogy a kormányzó folyamatosan jobbra tartott, es egyre nagyobb mértékben engedte be a szelsojobbot a hatalomba. Pontosan ez történik ma is, amikor korcs es tiszta fajokrol kell kell Orbánnak beszélnie ahhoz, hogy ne veszítse ela Radikálisokat. Horthy pontosan úgy került hitler halálos ölelésébe, ahogy most Orbán Putyin karjaiba. Magyarországot nem kellett megszállni 1944 tavaszáig! Mi azert lettünk náci ország, mert a kormányzónak ez volt a politikai érdeke. Itt kényszer nélkül születtek meg a zsidótörvények, es buzgón tette a dolgát a sok daru tollas csendőr amikor meg kellett rakni a vagonokat. Orbán es gulyás nácik. Azért mert kiszolgálják a náci igényeket és gond nélkül masíroznak pontosan abba az irányba amerre horthy is tartott.
csulak
2023. március 12. 17:12
SOHA TOBBE BALOLDALT
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!