Közel egymillió alkoholproblémákkal küzdő országa vagyunk

2022. november 03. 16:17

A nagy labdarúgóesemények idején legalább egymillió fociszakértő, a választások idején pedig legalább egymillió politikai elemző országa vagyunk.

2022. november 03. 16:17
null
Gelencsér Ferenc
Gelencsér Ferenc
Facebook

„Nem ritka, hogy egy embernél az alkoholfogyasztás rendszeressé és legfőképpen túlzott mértékűvé válik. Ennek két meghatározó oka van: egy fiziológiai és egy kulturális. A fiziológiai oka, hogy az alkohol a testünkre kis mennyiségben olyan hatást gyakorol, amelytől beszédesebbek, boldogabbak és lazábbak leszünk, vagyis jól érezzük magunkat tőle. A kulturális oka pedig az, hogy az alkohol minden szertartásunk elengedhetetlen eleme: ha örülünk, iszunk, ha szomorúak vagyunk, iszunk. Hagyományaink és szokásaink pedig keretet adnak az életünknek, így szinte el sem tudjuk kerülni az alkoholfogyasztást.

Magyarországnak éppen ezért egyszerre van szüksége megértésre és tanulásra. Meg kell tanulnunk okosan inni és tisztában kell lennünk az alkoholizmus kockázataival. De maga a probléma sem tiltással, sem pedig annak elleplezésével nem fog megoldódni. Vállaljunk felelősséget azért, hogy az alkoholfogyasztást kulturált keretek között tartsuk, ne tabusítsuk, hanem törekedjünk a megértésre és a megismerésre.

Ma Magyarországon sajnos ezt a témát a társadalom, és legfőképp a kormányzat agyonhallgatja. Pedig már az erről való beszéd is hozzájárulhat ahhoz, hogy kicsit jobban odafigyeljünk arra, hogy mennyit iszunk. A száraz november kapcsán én senkitől nem azt kérem, hogy ne igyon, hanem azt, hogy legyen tudatosabb. Ez az első lépés egy hagyományait nem sutbavágó, de egészségesebb Magyarország felé.”

Nyitókép: J-B NADEAU/AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ArminTK
2022. november 04. 17:16
Még az autókat is vezetik legtöbben, mintha mintha nem lenne holnap, pedig a szgk veszélyes üzem, pillanatok alatt öl. Egy ilyen országban miért is fognák fel az emberek a veszélyét annak, ami csak 20-30 év alatt.
fintorman
2022. november 04. 11:04
Hát igen, a magyar ember, ha csak meglát, meghall titeket, a pohár után nyúl.
Ólat a trolloknak
2022. november 04. 09:39
De minket mucsai pálinkaivó trágyagombákat csak egy alkoholista érdekel, az is csak azért, hogy mikor végez vele a pia végre.
Mátyás01
2022. november 04. 09:30
Magyarország alkoholfogyasztásban 2010-ben a 8. helyen állt, 2015-ben lecsúsztunk a 12. helyre. Olyan országok is előttünk vannak, mint pl: Csehország, Ausztrália vagy Portugália, egyik sem a depressziós lakosságáról híres. Velünk nagyjából egy szinten, kissé lemaradva pedig olyan országok állnak, mint pl: Anglia, Franciaország, Finnország. https://hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gok_list%C3%A1ja_alkoholfogyaszt%C3%A1s_alapj%C3%A1n
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!