Tibi atya, az alkoholizmusból soha nem lesz forradalom! – Molnár Áron védelmében

„Mivel én nem vagyok egy olyan jól menő, alkoholizmust propagáló influenszer, mint Tibi atya, aki egy bárgyún vigyorgó katolikus pap logója mögé bújva osztja az észt – azt hadd ne áruljam el, hogy nekem, aki az egyházon belüli abúzusügyekkel foglalkozom, mi az első gondolatom, amikor meglátom ezt a képet.... – és nyitja sorra a borkápolnáit, ahol a fiatalok százai részegedhetnek le naponta, ezért csak most tudok reagálni. Nagyon kemény munkanapjaim voltak az egyetemen, ahol tanárként dolgozom. De erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy megszólaljak Molnár Áron védelmében, ahogy annak idején muszáj volt megszólalnom Homonnay Gergely védelmében is! Sőt, látom a párhuzamokat. És ígérem, nem fogok megfeledkezni a másik parazitázó, állítólagosan ellenzéki megmondóemberről, Hont Andrásról sem.

Szóval mi is történt? Van egy ember, akit Molnár Áronnak hívnak – tök jó lenne, ha végre megtanulná a sajtó is, hogy ő nem noÁr, mert noÁrnak a mozgalmát hívják – és ennek az embernek van egy víziója. Egy országról, ami újra szabad. Egy országról, ahol nincsen többé elnyomás, jogfosztás, a másik ember bántalmazása. Ebben a víziójában én jó magam is osztozom. Áron abban hisz, hogy a rezsim ellen egyetlen fegyver van: az, ha az emberek nem maradnak csöndben, hanem aktivizálódnak, ha nem a végtelen tűrést választják, hanem az ellenállást. Mivel nemrég volt egy közös pódiumbeszélgetésünk, így személyesen is megtapasztalhattam azt, hogy Áron szenvedélyesen hisz abban, amiről beszél. Illetve csak arról beszél, amiben őszintén hisz. És akkor jön egy ilyen Tibi atya, akinek az össztársadalmi tevékenysége kimerül az olcsó mémek gyártásában és rendkívül jól prosperáló borkocsmák és borkápolnák nyitásában, meg a fiatalok körében az alkoholizmus reklámozásában, és parazitának nevezi Molnár Áront. Hont András meg, aki pedig annyira tehetségtelen, hogy még önálló gondolata sincsen, megismétli ugyanezt. Hadd szóljon.”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner