Mi, tanárok nézzünk szembe a saját hibáinkkal is

2022. október 07. 18:58

Sokat vívódtam, hogy megírjam azokat a gondolatokat, amik megszülettek bennem, látván a pedagógusok különböző figyelemfelhívó akcióit és a diákok tüntetéseit tanáraik mellett.

2022. október 07. 18:58
null
Bese Gergő
PestiSrácok.hu

„Becsöngetés után jobb esetben bemegyünk, magunkra csukjuk az ajtót és kész. A magam ura vagyok. Azt csinálok, amit csak akarok. Sehol nincs következménye annak, hogy amit csinálunk, az jó vagy rossz. A kompetenciamérés eredményét értekezleten elmondja az igazgató, a gyengébben sikerült területekre készítünk fejlesztési tervet, majd a vége az lesz, hogy a mérés napján éppen a leggyengébb tanulók lesznek betegek, vagy az osztályt tanító, a felügyelő tanár, akinek megesik a szíve a kis nebulókon, és már is rendben vannak a dolgok. Az iskola jobb besorolást kapott az intézmények rangsorában.

De ne gondoljuk, hogy az érettségi vizsgák jobbak lennének. Több helyen az országban volt szerencsém érettségiztetni, vagy bent lenni a bizottságokban. Szinte fizikai fájdalmat éreztem a feleletek jó részénél. A meglévő segédanyagokból (atlasz, szöveggyűjtemény, cikkek stb.) sem képesek az elégséges szintet kiolvasni. Még a készségük sincs meg arra, hogy olvassanak a sorok között. De a szokásos taktikák itt is ismertek. A nagyon gáz diákoknál az elnököt éppen kávéztatni viszik, vagy ebédel, megismerkedik az iskolával. Mire visszajön, a feleletek lementek, és a bizonyítványosztásnál már mindenki repes az örömtől, hogy túlvagyunk a nehezén, a banketten örömiszogatás közepette nevetünk azon, amin sírni kellene, és senki sem teszi fel azt az egyszerű kérdést: hogy jutottak el idáig azok, akik azt sem tudják, merre van előre?”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2022. október 09. 14:05
Vészhelyzet esetén a sztrájk jogellenes. A közalkalmazottakról szóló törvény magatartási elvárásokat fogalmaz meg a közalkalmazottakkal szemben, A kormány és a miniszterelnök szidása, más emberek, különösen diákok jogellenes magatartásra buzdítása biztosan nem tartozik a közalkalmazottaktól elvárt magatartás körébe. Amiképpen, a jogellenes sztrájk sem. Minősített eset mivel, vészhelyzet idején tették. A szakszervezeti és politikai vezetők részéről felelőtlen és aljas magatartás másokat jogellenes magatartásra biztatni és különösen felelőtlen, etikátlan és aljas diákokkal ezt tenni. A tanárok amikor, tüntetni mentek tudták, hogy az jogellenes. Az a pedagógus aki, nem tudja mérlegelni tettei súlyát és következményeit az, ne tanítson! A jogszabályok betartása a társadalmi együttélés alapja. Akik, nem képesek elfogadni a társadalmi rendet azok, alkalmatlanok pedagógusnak és el kell bocsájtani őket. Minden tisztességes pedagógus érdeke, hogy a szakma megtisztuljon a felelőtlen alkalmatlan alakoktól. Világosan elvált a búza és az ocsú. A tanárok és diákok PDSz, a PSz és néhány politikai párt politikai érdekeiért mentek az utcára.
naftalinernő
2022. október 09. 00:11
A diák tudásáért vagy nemtudásáért a tanár a felelős, elvégre ez az ő munkája és feladata. Azért persze egyetlen tanár sem hisztizik, hogy minek kell a fejkvóta a közoktatásban meg az egyetemeken, hiszen jól tudják, hogy ettől függ a munkahelyük léte. Ha nem vesznek fel x diákot egy intézménybe, nincs meg a gyereklétszám, így le lehet húzni a redőnyt. Ezért inkább nem hisztiznek a fejkvóta ellen, sőt, felvesznek egy rakás hülye gyereket, csak hogy biztosított legyen az iskola léte, ahelyett, hogy a minőségi oktatásra törekednének. Pedig szerintem felesleges ennyi iskolát fenntartani, gondolok itt főként a középiskolákra, illetve az egyetemekre. De ugye a pedagógustársadalom lustább, semmihez sem értő tagjainak (és sajnos ők vannak többségben) is el kell lébecolniuk valahol... Remélem, Pintérék észbe kapnak, és meghoznak néhány intézkedést. Pl.: csökkentik az iskolák létszámát, kis falvakban simán össze lehet vonni 2-3-4 intézményt is, teljesen felesleges szinte minden faluban iskolát működtetni, ha alig van gyerek. A szüneteket meg kell szüntetni, hiszen aki ráér sztrájkokat szervezni, illetve pártolni, az nem dolgozik, illetve nem tanul, így nem is jogosult arra, hogy élvezze az őszi, téli, tavaszi, nyári szünetet. Aki fiatalkorúakat utcára visz, az egyrészt veszélyezteti a gyerekeket, másrészt beviszi a politikát az iskolába, tehát törvényt sért. Ennek megfelelően kell eljárni az ilyen pedagógussal szemben, fegyelmi eljárással kirúgni, illetve börtönbe zárni, kiszabadulása után pedig mehet a Lidlbe árufeltöltőnek, a mai pedagógusok nagy része úgyis csak ennyit ér.
Hopsz Juliska
2022. október 08. 19:13
"nevetünk azon, amin sírni kellene, és senki sem teszi fel azt az egyszerű kérdést: hogy jutottak el idáig azok, akik azt sem tudják, merre" - ebben van a nagy igazság, és persze az egészben!
MisterX
2022. október 08. 18:13
Hála a jóégnek, hogy ez az ember vette a bátorságot, leírta azt, amit évek óta tapasztalhat az ember. feleségemmel együtt pedagógusok voltunk (mára nyugdíjas), ezért utáltak bennünket a kollégák, mert ugyanezen felvetéseink voltak az értekezleteken. Ma az unokáink iskolájában látjuk ezeket. Természetesen a pesti tanárok egay külön műfajt képviselnek, mert mint tudjuk a fővárosban kizárólag értelmes, nagy tudású, mindent és mindenkit felülmúló emberek élnek, nem úgy, mint vidéken a bunkók, mucsai, tanulatlan (két egyetemi végzettséggel, igaz, nem az MLEE az egyik) parasztok stb. Ráadásul a gyerekeket nem tolom előttem, ha tüntetni megyek, mert ez aljasság. Na ezt láttam ebben a díszvárosban. Aki ezeket a tanulókat elvitte a tüntetésre, az aljas, nem pedagógusnak való, hanem börtönbe kiskorúak veszélyeztetése miatt. A trágárabbnál trágárabb táblai felíratok, a műsor "segédszínészei" pedig mind a tüntető pedagógusok, mind az előadók erkölcsi, értelmi szintjét, kultúráját, tisztességét mutatták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!