A tökéletes pártállam

2022. szeptember 08. 12:52

Az ellenzék háttérbe szorítása és elsorvasztása tudatos politikai folyamat volt az Orbán-rezsim részéről.

2022. szeptember 08. 12:52
null
Ágh Attila
Ágh Attila
Népszava

„Magyarországra könnyű rámondani, hogy pártállam, hiszen a Fidesz Gólem párt az egész országra rátelepedett, és az uralmát a társadalmi élet valamennyi területére kiterjesztette. Amikor azonban országos vita folyik a médiában az ellenzéki pártok gyengeségéről, nem vetődik fel az a logikus kérdés, hogy mi volt a Fidesz szerepe a többi párt elgyengítésében.

Voltaképpen a pártállam szélesebb megközelítése érvényes, hiszen a fideszes pártállam a maga igen erőteljes hatását az ellenzéki pártokra is kiterjesztette, ezért azok a maguk sajátos eltorzított módján szintén a fideszes pártállam termékei és szerves részei. Az ellenzék háttérbe szorítása és elsorvasztása tudatos politikai folyamat volt az Orbán-rezsim részéről, amit a társadalmi környezet egészének megváltoztatása is elősegített.

Az Orbán-rezsim buzgó, demokráciát romboló tevékenységében tehát kétféle hatás jelentkezik. Egyfelől a közvetlenül a pártokra ható a politikai szféra teljes átalakításával, jogi és hatalmi de-európaizálásával. Másfelől általában a gazdasági-társadalmi közegre ható az egész közélet ellehetetlenítésével, ami a politikai élet általános feltételrendszerét rombolja.

A politika színterében a Fidesz romboló tevékenysége a többi párttal szemben könnyen átlátható, hiszen Orbán nemcsak meghirdette a centrális pártrendszert és erőteret, hanem a többi párt gyengítésével sokat is tett annak kialakításáért. Elég a választási folyamat és a parlamenti tevékenység szabályozására utalni, amit nevezhetünk egyszerűen színház effektusnak, a pártok működése fokozatos eljelentéktelenítésének, mert színház lett az egész politikai világ. Ez egyben a pártok és pártszervezetek belső működése leértékelődésével, a politikusi szerepek formálissá válásával és valódi kihívás híján az ellenzéki politikusok szociális szenilizációjával járt. Mindez nyilvános politikai folyamat volt, és az ellenzéki tábor érzékelte is, mégis egy évtized után és döbbenten látja a kumulatív hatást, a megélhetési politikusok, avagy politikai törpék sokaságát az ellenzéki oldalon.”

Nyitókép: Youtube

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robertoo
2022. szeptember 09. 15:28
ág miért nem megy Ukrajnába? Ott tombol a demokrácia.
ZeroTadpole8073
2022. szeptember 09. 13:12
Orbán gyengítette a többi pártot? Miért hagyták magukat? Ha így is lenne, jól tette. Amúgy ők gyengítették saját magukat, lusták(majd a Nyugat megsegít), tehetségtelenek, rosszindulatúak, nincs egy önálló gondolatuk sem. Maguk alatt vágták a fát. Amen.
Lotti
2022. szeptember 09. 11:19
Ez a fröcsögő nyálú fajta. Amúgy a Fidesz több tekintetben másolja a késő - kádárkort....
elfújta az ellenszél
2022. szeptember 09. 11:15
Orbán a hibás, mert nem kellett a szavazóknak a moslék. Pedig mennyire kiváló moslék volt, éhes disznó ilyennel álmodik
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!