Karácsony idegen példát akar minden korrekció, józan ész ellenére ránk erőszakolni

2022. április 15. 08:02

Megyünk előre a zöld utópia útján, ha bele döglünk is. Ja, ha Párizsban így csinálják?!

2022. április 15. 08:02
null
Kötter Tamás
Kötter Tamás
Facebook

„Ja, ha Párizsban, így csinálják?! Avagy uram, demokratikus életforma érdekel?!

A baloldal, száz éves jószokása szerint, megint egy kis »talajcserét« szeretne, némi életforma importálása útján.

Karácsony, ahogy azt az elvtársai tették a rövid, de annál kártékonyabb Tanácsköztársaság, aztán a Rákosi korszak idején, majd úgy harminc évnyi ideológiai pangás után a társutas értelmiség SZDSZ fedőnév alatt párttá alakulását majd átalakulását követően teszik ma is, idegen példákat akarnak minden korrekció, előzetes tanulmány vagy a józan ész ellenére ránk erőszakolni. Ha Amsterdamban biciklivel járnak, tegyünk úgy mi is, ha Párizsban lezárnak valamit, zárjuk le mi is, ha Berlinben gyertya mellett fagyoskodnak, fagyoskodjunk mi is. Ennek a mindenhez is értő élcsapatnak egyáltalán nem számít Budapest útszerkezete, időjárása, fogyasztási szokásai, fizetőképes kereslete, a korábbi kísérlet (ideiglenes lezárás) teljes kudarca vagy éppen a lakók kényelme.

Megyünk előre a zöld utópia útján, ha bele döglünk is. 
A jó hír az, hogy két év múlva véget vethetünk »Dugó Kapitány« rémuralmának is!”

Kapcsolódó

Karácsony Gergely: A propagandamédia azt kéri számon rajtam, hogy miért titkoltam el egy választási ígéretemet
A képen Párizs szerepel, ahol már átengedték a gyalogosoknak a Szajna-partot. Bővebben is érdekel...

A képen Párizs szerepel, ahol már átengedték a gyalogosoknak a Szajna-partot.

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csulak
2022. április 15. 18:22
Esze nincs igy csak rombolni tudott 3 ev alatt, ez a Romboldal ! es BUTApest valasztott, most nyeljek, vagy dobjak ki Ali babat es a 400 rablot Butapest elerol !
Giuliano
2022. április 15. 12:28
Kedves Tamás! Kérem,hogy ossza meg velünk végre a hiteles kónyi történetet,a bikáról és a templomtoronyról----,mert annyi mendemonda kering itt a kisalföldi köztudatban,s nincs tiszta forrás,melyből az Élet vize áradhatna...!!! Köszönöm...
sasszem
2022. április 15. 11:11
Készülj Geli! Feri már megvette a selyemzsinórt!
furunkulus13
2022. április 15. 11:04
Kezdeményezzünk budapesti lakósoknak népszavazást a lezárásról!! Előtte meg egy jó tömegtüntetést a Városházánál, vagy Karigeri lakásánál. A rendezvényre vigyünk sok tojást!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!