A kampányhajrában előkerült Bokros Lajos, de minek?

2022. március 30. 11:05

Bokros a múlt embere. Már 2009-ben megbukott globálisan az, amit képvisel.

2022. március 30. 11:05
null
Lehoczki Noémi
Lehoczki Noémi
Mérce

„Bokros attól tart, hogy a minimálbér növelése felborította a pénzügyi egyensúlyt… A Bokros-féle gazdaságpolitikai logika szerint, amikor az embereknek már éppen elég rossz lesz, amikor már éppen elég alacsony lesz a minimálbér, na majd akkor, akkor csodaszerűen minden gazdasági equilibrium helyreáll, és beköszönt a tavasz. Ez nem Adam Smith-i közgazdaságtan, ez valami más, valami rosszabb – itt már nem társul »Az erkölcsi érzelmek elmélete« »A nemzetek gazdaságához«.

Aztán azt is megtudhatjuk az interjúból, hogy a nyugdíj »nem rászorultsági alapon kimért szociális juttatás, hanem egy biztosítási rendszerben megszerzett váromány«. Nem, a nyugdíj nem egy váromány, hanem egy XIX. század végi szociális vívmány, ami biztosítja a gazdasági produktivitásra már nem képes időseknek, hogy ne dolgozzanak. Németországban vezették be először, 1889-ben, és kezdettől fogva kiterjedt az ipari és mezőgazdasági munkásokra is, hiszen az ő mozgalmuk vívta ki. Mint megannyi XIX. századi szociális vívmány, ez is csak részlegesen maradt fenn az utókornak, csakúgy, mint a mára ritkaságba számba menő nyolc órás munkanap. Bokros valójában szeretné ha a nyugdíj csak egy váromány lenne, amiből nem részesülhetnek az arra érdemtelenek, mégis úgy beszél erről, mintha nem a véleményét fejezné ki, hanem egy tényt. 

Aztán végül jön az igazi ínyencség, a benzinárstop és a rezsicsökkentés eltörlése. Bokros, aki még pár bekezdéssel feljebb a termelékenységhez kötötte volna a bérszínvonalat – Magyarországon egyébként már most is rengeteg munkahelyen kötik a bért termelékenységhez –, a rezsicsökkentés kapcsán a szegények védőszentjévé válik, mondván a rezsicsökkentéssel az a legnagyobb gond, hogy a gazdagok rezsijét is csökkenti. 

Csakis a szegények rezsijét csökkenteni nagy állami bürokráciát kívánna, aminek feladata lenne kivizsgálni, hogy jogos-e a rezsicsökkentést igénylők rászorultsági igénye. Bokros »kis állam« ideológiájához biztosan nem passzol az ilyesmi… Ezért arra kell következtetnünk, hogy a közgazdász azt sugallja, hogy tulajdonképpen a rászorulók is jobban járnának a teljes piaci anarchiával.

De nem érdemes megvédeni a kormány »rezsicsökkentés« nevű könyöradományát, amivel kiszúrják az emberek szemét, még Bokrossal szemben sem. Bokros a múlt embere. Már 2009-ben megbukott globálisan az, amit képvisel. Szerepeltetése madárijesztőként űzi el a potenciális ellenzéki szavazókat. De félreértés ne essék: sokkal nagyobb veszélynek látom azt a látszólag népjóléti, de valójában brutális népellenes politikát, amit a Fidesz képvisel, és ami most a Bokros-ideológiával ellentétben virágkorát éli…

Bokros Lajos semmilyen szerepet sem vállalt az ellenzék munkájában. Ahogy ő maga is mondja az interjú végén: »Engem eddig még senki nem keresett meg semmivel. Tanácsaimat senki nem kérte. Magam részéről soha nem fogok jelentkezni. Ha bárkiben van ilyen szándék, megtalálnak.« Ámen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bela barva
2022. március 30. 19:09
A covid találná már meg s vinné magával ezt a ganajt.
zsuuuzsaaa
2022. március 30. 18:43
Érdekes, hogy akkor szent tehénként tisztelt Bokros most "nemkívánatos személy", és a végén az "ámen", hááááá, nagyon utálhatjátok ti is, mert egyébként mi is ... Csak nálunk hosszabb a lista ... kb. az első száz emberrel van bajunk ... a többit még nem volt időnk átnézni ...
Ma is bukik a Zorbán...
2022. március 30. 18:12
Bokros a hírhedt bolsevista butaság, a semmihez sem értés mintapéldánya. A brutális, túlméretezett, a gazdaságot mélyfagyasztó megszorító csomagjával soha helyre nem hozható károkat okozott a magyar gazdaságnak Tulajdonképpen ő alapozta meg az ország későbbi, a Gyurcsány-dúlás során kiteljesedett totális és reménytelen gazdasági leszakadását. Olyan, mint Gyurcsány, Maki-ZöreLY, a Fegyőr, meg a KamuGeri. Ő akar most visszatérni ezek személyében. A jó isten mentse meg az országot a bolsevista idiótáktól és gazemberektől! Mindenki szavazzon: ne engedjük a bolsevistákat bejutni a parlamentbe!
Bradanek
2022. március 30. 18:06
Csomagot is hozna magával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!