A háborút mindig a politikusok vívják, de a kisemberek az áldozatai!

2022. február 25. 19:26

A gyűlöletből soha nem fakadt még élet, csak pusztulás.

2022. február 25. 19:26
null
Perintfalvi Rita
Perintfalvi Rita
Facebook

„Alapban azt gondolom, hogy a politikusok rendkívül veszélyesek. Minél nagyobb bennük a nárcisztikus önimádat, a pszichopata hatalomvágy és az istenkomplex, annál nagyobb veszélyt jelentenek az emberiségre. És teljesen mindegy, hogy jobb vagy baloldalon vagy éppen »középen« állnak. Egyetlen egy erő képes féken tartani őket, és ez az erő nem más, mint egy jól működő demokrácia. De egy olyan, ahol nem a nacionalista gyűlöletkeltést, az emberek érzelmi manipulálását és egymás ellen uszítását nevezik demokráciának. Hanem egy valódi, ahol van tere a párbeszédnek, a valós érvek ütköztetésének, ahol az, aki valamilyen szempontból más vagy az, akinek más a véleménye, ne adj Isten, más a politikai meggyőződése, még nem számít ellenségnek. A demokrácia azt jelenti, hogy egy országon belül és az országok közötti kommunikációban mindenki a végsőkig ragaszkodik ahhoz, hogy őrizze a párbeszéd lehetőségét és a (társadalmi) békét. Pont azért, mert nagyon jól emlékszünk még arra, hogy milyen könnyű volt felégetni egész Európát! Egy apró szikra elég volt. Ez nem történhet meg újra!

Putyin egy istenkomplexusos őrült, mindig is tudtuk róla. Bár a magyar kormányzati politika az elmúlt 12 évben nagyon jól megtanulta azt, hogyan kell nyalni ennek az életveszélyes törpe istennek a hátsó fertályát. Nem is csináltak mást. Jól láttuk, pontosan tudjuk. Barátkoztak vele, kitűntetéseket fogadtak el tőle. Vajon most visszaadjátok neki? Mert tessék, megindult! Meglépte, amit nem akartatok elhinni.

Megindult Ukrajna ellen, megindult, hogy lerombolja az európai békét, amiért pedig már oly sok vért ontottak századok. Nem tudhatjuk, hogy vajon jóllakik-e ennek az eszement agresszornak a gyilkos étvágya Ukrajna néhány területével, vagy az egész országot be akarja-e majd kebelezni. És ha ez sikerül neki, akkor vajon mi állítja meg abban, hogy ne folytassa ámokfutását?

Félek.

Nagyon nagy próbatétel előtt állunk, úgy érzem.

A keserűség azért hatalmas bennem, mert újra megtörténhetett. Újra megtörténhetett, hogy egy önimádó agresszor elszabadult és véres ámokfutásba kezdett. Ráadásul itt, hozzánk oly közel! Sőt a kárpátaljai magyar testvéreinket, köztük sok romával, már most borzolja a rettegés, hogy vajon mi lesz velük.

Tényleg nem tanultuk még mindig meg azt, hogy egy háborúban soha nincsenek győztesek? Kivéve azokat az eszement politikusokat és a mögöttük álló oligarchákat, akiknek érdeke fűződik az öldökléshez. De a kisemberek mind áldozatok! Ugyanúgy áldozat az ukrán, aki most az életéért harcol, de ugyanúgy áldozat az orosz is, akit oly ügyesen manipuláltak a gerinctelen politikusok, akinek felszították a nacionalista gőgjét és akivel elhitették, hogy a cél, amiért harcol: szent.

NINCSEN SZENT HÁBORÚ! EGYETLEN EGY SEM!

Vívják bár országok között vagy országokon belül! A gyűlöletből soha nem fakadt még élet, csak pusztulás. Itt az idő, hogy mi magunknak vonjuk le az orosz-ukrán háború rettenetes tanulságait és mindent megtegyünk azért, hogy ez velünk ne történhessen meg! Mindent meg kell tennünk azért, hogy őrizzük a békét! Ezért olyan fontos most nekünk az európaiságunk és az Európához való tartozásunk. Ezt őriznünk, védenünk kell minden áron! Soha nem engedhetjük meg, hogy ezt a politikusaink elvegyék tőlünk! Mindegy, hogy jobb vagy baloldalon vagy akár »középen« állnak. Bárki, aki ezt megpróbálja, életveszélyes fenyegetést jelent ránk, kisemberekre. Mert Európa nélkül védtelenek leszünk. És elveszünk.

Imádkozom Ukrajnáért és azért, hogy ez a borzalom még ma véget érjen! Isten legyen Veletek!”

Fotó: Perintfalvi Rita, Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2022. február 26. 22:55
"A gyűlöletből soha nem fakadt még élet, csak pusztulás." 1. Ezért nincs gyermeked? 2. Ezt a gondolatot biztos, hogy egy orosz, illetve ukrán nemzeti színekbe öltözött leszbi pár képével kellett illusztrálnod? Mert ez esetben a szeretetből sem fakad élet. :-D
Vakfolt
2022. február 26. 19:41
Nem olvastam el az ömlengését, az a típusú gyűlöltekeltés, amit ez a rihonya álszent pofával tol, főleg az egyház ellen, igazi szabadköművesz pusztítás, átlátok rajta, meg két métert.
Pitypangocska
2022. február 26. 19:26
"A gyűlöletből soha nem fakadt még élet, csak pusztulás." Kedves Rita! Még nem késő, hogy Ön is és elvbarátai is önkritikát gyakoroljanak. Emberi gesztus lenne.
Korrupt Kornél
2022. február 26. 16:48
Biza, a kisemberek szívják meg, csakhogy a kisemberek szavazzák be a parlamentbe a barmokat! Magyar kisemberek egy része is makira meg a másik ívós idiótára szavazna, akik révén a kisember -bármelyik oldalról már készülhetne a harcra. Gondold végig rita... ezek alapján remélem nem szavazol a moslékra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!