Menjünk egy moziba be

2021. november 21. 14:14

A klasszikus pártállami időket idézi a kormányvezérelt sajtó.

2021. november 21. 14:14
null
Németh Péter
Németh Péter
Népszava

„Elég olykor ránézni a megyei lapok frontoldalára, mennyire szép egységes képet mutatnak, ha a nagyvezér igényei ezt diktálják. De nincs nagy különbség e téren az országosnak nevezett, egyébként nem auditált napilapok esetében sem: egységes témaválasztás, az ellenzék támadásában hasonló szóhasználatok. Ebbe az irányítási körbe tartoznak a televíziók, rádiók, de még a Magyar Távirati Irodának csúfolt, egykor szebb napokat látott intézmény is. A vasárnapi pártkongresszus után- szándékosan használom ezt a kifejezést – volt olyan lap, amely egy az egyben közölte a miniszterelnök beszédét, néhány kolumna állami hirdetés mellett, persze.

A jobboldal orgánumai a szabad sajtó legszebb oldalát mutatják meg nekünk: együtt mozognak, együtt lélegeznek, és hihetetlen odaadással viseltetnek Orbán Viktor iránt. És ugyanez jellemző hozzájuk a köthető és kötődő politikusokra, vállalkozókra, oligarchákra - legfeljebb olykor-olykor bukkan fel, húzódik egy kicsit félre a sorból néhány ember, mint ahogy ezt megtette most Vitézy Tamás; biztos meg is lesznek a következményei. Az általános inkább az, hogy mindenki szépen teljesíti a feladatot: ha Márki-Zayt kell támadni, akkor azt teszi, ha Gyurcsány kerül a célgömbbe, akkor rá lőnek, ha Brüsszel, akkor az EU-ra.

Ugyanezt a kötelező azonosulást látjuk szinte kivétel nélkül mindenkinél, ha bármilyen, a központ által megjelölt feladatot kell végrehajtani: például az Elxúrtuk filmért lelkesedni, körülötte a felhajtást fokozni. Akár annak árán is, hogy a saját zsebükbe nyúlnak, már ha tényleg így történt a dolog. A minap adtunk hírt arról a fideszes politikusról, országgyűlési képviselőről, az agrárkamara elnökéről, aki például kibérelt egy mozit, állítása szerint saját pénzéből, hogy kollégáit moziélményben részesítse. Nem, ez nem a hajdani kötelező Szabad Föld félóra, itt szabadon, következmények nélkül lehet regisztrálni, akarom mondani a nemregisztrálásnak nincsenek konzekvenciái. A neveket csak azért listázzák, mert a moziterem véges számú ülőhellyel rendelkezik. Szóval a jelentkezőket nem írják be azonnal a Kubatov-listára, ilyen automatizmus amúgy sincs a Fidesz életében.”

Fotó: MTI Fotó: Beliczay László

 

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2021. november 22. 09:38
Olyan ez a szépen fejlett komcsi, mint a jól megérett pöfeteg gomba, már csak ilyen fekete mocskot tud magából kiadni.
formaegy
2021. november 22. 09:12
Van egy bája amikor egy velejéig romlott büdös komcsi fröcsögi a nyálát. Éppen a Népszara ami mindig, mindenkor egy büdös átkosi komcsi férgek gyülekezete volt, van. Köp.
kbs_real
2021. november 22. 07:57
"A klasszikus pártállami időket idézi a kormányvezérelt sajtó." Ő már csak tudja.
Esvány
2021. november 22. 07:21
"Elég olykor ránézni a megyei lapok frontoldalára, mennyire szép egységes képet mutatnak" Párttitkár elftás, az milyen "időket idéz", amikor a The Washington Post, a New York Times, a BBC Hard Talk, a Die Welt, és a Der Standard "mutat szép, egységes képet", ugyanazokat a hazugságokat felböffentve, amit a Népszaga vagy a Klubrádió ősbolsevik gyűlölködői találtak ki? Azt már meg sem merem kérdezni, hogy ezt melyik "nagyvezírnek az igényei és érdekei diktálják"...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!