Igenis szükség van a minimálbér-emelésre!

2021. szeptember 16. 13:32

A minimálbér emelése alapból felfelé pörgeti a hazai bérszínvonalat.

2021. szeptember 16. 13:32
Szajlai Csaba
Magyar Nemzet

„Amikor a minimálbér jelentős emelése kerül napirendre Magyarországon, beindul az ellenzéki szakértők patinás énekkara, miszerint az ezzel járó költségeket a vállalkozások képtelenek kitermelni. Ennek következménye pedig az, hogy a dolgozók többsége elveszíti a munkáját.

A szóban forgó kórus ezt harsogta 2001-ben és 2002-ben is, amikor az első Orbán-kormány tisztességesen felhajtotta az alapjuttatást: első körben 25 500 forintról negyvenezer forintra növelte a minimálbért, majd újabb tízezer forinttal ötvenezer forintra tornázta fel a legkisebb havi fixet. Azóta tudjuk, hogy a károgás nem jött be: nagyságrendileg félmillió munkavállaló bére nőtt, és 12 ezer ember veszítette el az állását.

Egyébiránt lehet szeretni vagy nem a minimálbér intézményét, két dolgot azonban mindenkinek el kell fogadnia: a minimálbér emelése alapból felfelé pörgeti a hazai bérszínvonalat, másrészt ha a minimálbér emelése csak kisebb mértékű foglalkoztatottságbeli visszaeséssel jár, azt ellensúlyozhatja a minimálbéren állásukban megtartottak helyzetének javulása. És így volt ez a koronavírus-járványt megelőző években is, amikor a minimálbér emelései nem csupán milliók megélhetését javították ismét, hanem a foglalkoztatás bővülése mellett történt mindez. Az elmúlt tíz év leforgása alatt, miközben átalakult és egyszerűsödött az adórendszer, a bruttó minimálbér mintegy 130 (!) százalékkal nőtt, egészen pontosan 73 500 forintról 167 400 forintra.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. szeptember 19. 17:11
Egy önfoglalkoztató vállakozónak, vagy családon belüli vállalkozásnak, ahol nincs külsős alkalmazott, ott egy fillér minimálbér sincs. Csak a képzelt minimálbér után fizetendő adók és járulékok. És ha egy fia számlát sem adtál, vagy nem fizették ki, akkor is fizetned kell a semmiből az államnak. Ha meg beteg leszel, akkor egy hónapig nuku táppénz, mert ha kérsz táppénzt magadnak, a mások ágon mint vállalkozótól visszakérik az első hónapot. Hiába volt infarktusod. Saját példából. A legyen kétszázezer, egy újabb megnövelt lehúzás az önfoglalkoztatónál. Ezt Parragh is és Szajlai is tudja. Orbán nem tudja, ő jogász, honnan tudná.
tetx
2021. szeptember 16. 18:03
A minimálbér emelésének még ennél is nagyobb jelentősége van. A szarlibsik mindig arra hivatkoznak, hogy termelékenység növekedés nélkül nem szabad minimálbért emelni. Azt tudni kell hogy Magyarországon sok mikrovállalkozás van, akik egyszerűen szar hatékonysággal termelnek. Vannak sokan mások amelyek pedig jól. Az előbbi elsődleges oka a rossz cégmenedzselési módszerek. Ők a büdös életben, 100 év alatt sem növelnék sem a hatékonyságukat, sem a béreket. Egy drasztikus minimálbér emelés után ők bezárnak, ezzel az átlagos termelékenység nőni fog. A munkásokat a feszes munkaerőpiacon pedig felszívják a hatékonyabb cégek. Az emberek nyernek vele, a gazdaság nyer vele. win-win. A másik része pedig a költséghatár számításon alapszik. Amig 20 fő Kis Bandi munkás olcsóbban legyárt n db alkatrészt mint egy automatizált gyártósor 2 fővel, addig a cégtulajdonos nem fog beruházni. Minek? Így a termelékenység sem nő. Viszont ha a munkások bére meghaladja a beruházás költségeit és a működtetési költségeket rögtön váltani fog a cég. A termelékenység óriásit ugrik, vele az egy főre jutó bevétel amivel ki lehet gazdálkodni a magasabb munkabéreket is. A fentiek feszes munkaerőpiacon működnek, mint a miénk. Csak az a lényeg, annyival szabad emelni, hogy a várható kirúgások után rövid időn belül el tudjanak helyezkedni az alkalmazottak, immáron jobb bérért.
patkánynak sem nevezhető férgek
2021. szeptember 16. 17:59
Persze minden emelés jól jön mindenkinek, de kíváncsi lennék erre a 200 nettóra a gyakorlatban. Én 7 éve tanítok nettó 180 ezerért (pótlékokkal). A 6 osztályt végzett takarítónőnk azt hiszem nettó 110 körül visz haza. Akkor jövőre mindketten 200-at kapunk, én tanárként, ő takarítóként? Ez kabaré lenne...
Berecskereki
2021. szeptember 16. 15:51
,,Miközben az infláció 2010. január 25-e és 2021. szeptember 16-a között 148,43% !!!,, Hamis állítás! Az infláció növekedése 48 %.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!