A nemzeti burzsoázia hátulütői

2021. július 08. 22:49

Az adópolitikának meg kell akadályozni, hogy a szegények még szegényebbek legyenek.

2021. július 08. 22:49
Dr. Szász Tibor
Népszava

„A kutatásukban a tisztánlátáshoz a milliárdosok két típusát különböztetik meg. Az egyikbe a politikai haverok tartoznak, akik politikai kapcsolataik, nálunk elsősorban Orbán Viktor és fideszesei révén váltak milliárdosokká. A másik típus, akik (sajnos nálunk kevesen vannak) zsenialitásuk, képességük és kockázatvállalásuk által tettek szert vagyonukra.

A kutatások arra mutatnak rá, hogy azok, akik politikai kapcsolatokkal rendelkeznek, és a vagyonukat ennek köszönhetik, a gazdasági növekedésre és fejlődésre, az ország versenyképességére negatívan hatnak. Ezen milliárdosok erősebb jelenléte egy országban visszafogja, lassítja a gazdasági fejlődést, rontja az ország versenyképességét. A Svenár által vezetett kutatások következtetései, javaslatai a következők:

1. A politikának és így a kormánynak, ha az ténylegesen a társadalom (ország) érdekeit kívánja képviselni, figyelembe kell venni a vagyongyarapítás jellegét is.

2. Az adópolitikának meg kell akadályozni, hogy a szegények még szegényebbek legyenek.

3. A milliárdosok számának és vagyonának szaporodása nem növeli a gazdaság fejlődését és versenyképességét. Egy ország gyorsabb fejlődést ér el és javíthatja versenyképességét, ha több pénz jut azoknak, akik nem milliárdosok, nincsenek a jövedelmi és vagyoni piramis tetején.

A javaslatokat ajánlom az ellenzéki pártok figyelmébe.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptrfarkas43
2021. július 09. 16:22
Szóval mikor idejött a multi adómentesen akkor az tehetség és nagy kockázat volt, van bőr a képén, főleg úgy, hogy a munkabér meg volt amikor 40% felett adózott.
tartarossz.blog
2021. július 09. 16:07
A másik ok, hogy a deviáns burzsoá társadalmak öncélú fogyasztói konzumidiótizmusával a szocialista rendszer nem tudott mit kezdeni, ez a fajta agymosás valójában ugyanaz, amivel a politikában médiamonopóliumok és véleménymonopóliumokat, pártbrandeket építenek föl (ál-többpártrendszert) és átpasszírozzák a lakosság reklámokkal szétmanipulált konzumidiótává gyalázott, elbutított a kapzsitalista rendszerrel szembeni egészséges rezisztenciáját is és eredeti osztályidentitását is elvesztő társadalomidegen tömegrétegek verébnyi agyán.
august
2021. július 09. 14:16
„A kutatásukban a tisztánlátáshoz a milliárdosok két típusát különböztetik meg. Az egyikbe a politikai haverok tartoznak, akik politikai kapcsolataik, nálunk elsősorban Orbán Viktor és fideszesei révén váltak milliárdosokká. A másik típus, akik (sajnos nálunk kevesen vannak) zsenialitásuk, képességük és kockázatvállalásuk által tettek szert vagyonukra. -------------------- :)))))))) Valahogy ezekből a kutatásokból mindig kimaradnak a külföldi milliárdosok, akik ugyan nem a Fidesz révén, hanem a balliberális kormányok révén gazdagodnak a végtelenségig az állami közbeszerzések révén. Ezeket soha nem említik ezek a kutatások. A más nemzetek burzsoáziájának a hizlalása közben semmifajta aggály nem merül föl, lopásról, tolvajlásról, közpénzek lenyúlásáról, a tulajdonosok luxusnyaralásáról, repülőgépes útjaikról, vidéki birtokaikról. Ezek után soha nem indulnak oknyomozó médiamunkások, hogy a tenger közepén lefényképezzék őkat az X milliárdos jachtjukon.
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. július 09. 13:44
Ennyire azért ne! Lécci! Van az orbán milliárdos, aki csak azért milliárdos mert O1G, és van a böszme milliárdos aki azért milliárdos mert zseni. Édes faxom mi jöhet még? Támogasd a böszme milliárdosokat, mert azok többen vannak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!