Ismét az élbolyban Magyarország

2020. november 04. 18:07

Visszaelőztük Szlovákiát és Lengyelországot, s ez utóbbi gazdaságtörténeti jelentőségű tényszám.

2020. november 04. 18:07
Szajlai Csaba
Magyar Nemzet

„Magyarország, a magyar gazdaság ismét az élbolyba került 2019-es teljesítménye alapján – derül ki az Eurostat legfrissebb összeállításából. Bár Csehország és Szlovénia még előttünk áll a térségben, de visszaelőztük Szlovákiát és Lengyelországot. S ez utóbbi gazdaságtörténeti jelentőségű tényszám, miként az is: közben megközelítettük a portugál fejlettségi szintet és lehagytuk Görögországot. Cirka tizenöt esztendőbe telt ez a produkció.

Az erről szóló gazdaságpolitikai bizonyítványt pedig nem a kormány állította ki magáról, hanem Brüsszelben az Európai Unió statisztikai hivatala. Aki esetleg nem foglalkozik közgazdaságtannal, a legismertebb fejlettségi mutató, az egy főre jutó (vásárlóerő-paritáson számolt) GDP alapján a tavalyi magyar adat már tetszetős, elismerésre méltó. Tudniillik Magyarország egy főre jutó GDP-je, vagyis az ország éves gazdasági teljesítménye tavaly az EU–27 gazdasági térség átlagának 74 százalékát tette ki. Honnan hová jutottunk?

Összehasonlításképpen: a csehek nyolcvan százalék felett járnak, míg a szlovének a közösségi átlag kilencven százalékánál. Tekintettel arra, hogy mind a csehek, mind pedig a szlovének évtizedek óta jól muzsikálnak, nálunk a legszembetűnőbb a fejlődés. Pillantsunk csak rá a régebbi statisztikákra: 2006-ban az uniós fejlettség felét, 2012-ben pedig a kétharmadát értük el. A magyar berobbanás egyértelműen az elmúlt évtized, azon belül is az elmúlt évek gazdaságpolitikájának az eredménye. Olyannyira, hogy Brüsszelből nézve is folyamatos konvergencia, azaz felzárkózás jellemző a gazdaságra.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. november 04. 22:51
A valóság az, hogy az egy főre jutó magyarországi GDP az egy főre jutó ausztriai GDP 34,91%-a volt 2019-ben. Természetesen valódi pénz alapján és nem a csak a mesében létező "vásárlóerő paritáson".
Akitlosz
2020. november 04. 22:48
A vásárlóerő paritáson számolás csak játék a számokkal. Az a GDP egyszerűen nem létezik a valódi pénzben számolt GDP-n felül. Úgyhogy csupán kitalált, sehol nem létező fantomteljesítménynek örül a szerző. A pénz beszél, az újságíró meg vásárlóerő parításról ír, mert ez a munkája.
jetta84
2020. november 04. 22:07
Az eurostat fejlettségi mutatója egy kalap szrt sem ér, elég csak megnézni az idősoros adatokat. Nálunk akkor csökkent vagy stagnált a mutató amikor százalékokkal vertük az eut. Szlovákiában úgy csökkent GDP az euhoz viszonyítva hogy közben tavaly gyorsabban növekedett nála.Vagy Románia és Csehország nálunk lassabb növekedéssel több százalékponttal zárkózott fel mint mi.Lényeg hamisak a számok és mindig korrigálják ésszerütlenűl. Szlovákia még mindig fejlettebb nálunk valójában 1-2 %al Cseho. nincs 90%on és Románia is jóval mögöttünk van65%,on. Csak azt nem értem, hogy ezek a gazdasági szakembereknek miért nem tűnik fel az eurostat inkorrekt számai.
aleb19
2020. november 04. 21:12
Ismét az élbolyban Magyarország --- igen a rekord magas allamadosoknal ami 83.2% gdp-hez kepest https://data.oecd.org/hungary.htm
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!