Szily László és a parasztok

2020. augusztus 17. 14:55

Szóval szerinted Felcsúton, Mezőkövesden, Kisvárdán csupa ormótlan paraszt él, aki csak iszik egész álló nap, mert mást nem tehet elátkozott településén.

2020. augusztus 17. 14:55
Szentesi Zöldi László
Origo.hu/888

„Szia, Laci! Olvastam ügyes szakértésedet a magyar futball ügyében, örülök, hogy a horgászaton kívül akad még egy közös kapcsolódás köztünk. Azzal a termetes különbséggel persze, hogy ha én írok a futballról, akkor valamiféle alapvető tárgyilagosságra törekszem. Sajnos, neked minduntalan narancsszín szirénák és NER-kihallgatási jegyzőkönyvek villannak be ott is, ahol nincsenek. Mondhatnám, hogy tévedsz, de miután az a feladatod, a szűkebben vett munkaköröd lényege, hogy örökké szemétkedj, hát, legyen.

Hanem akad itt egy okfejtés, erről – végképp eltávolodva a futballtól – mégis mondanod kéne majd valamit.

»(…a Felcsút, a Mezőkövesd és a Kisvárda). Ezek mind olyan csapatok, amiket vagy eleve vezető Fidesz-politikus alapított, vagy vezető Fidesz-politikus karolt fel egy-egy jelentéktelen, futballmúlt nélküli, az NB2-ig is ritkán eljutó klubot. Ezek hagyomány és beágyazottság nélküli csapatok, akiknek annak ellenére alig van – vagy egyáltalán nincs – szurkolója, hogy az anyatelepüléseiken a focin kívül nem nagy túlzással nincs más szórakozási lehetőség a piáláson kívül.«

Aha. Szóval szerinted Felcsúton, Mezőkövesden, Kisvárdán csupa ormótlan paraszt él, aki csak iszik egész álló nap, mert mást nem tehet elátkozott településén, nem lévén semmilyen kulturális program, intézmény, lehetőség. Téged, Laci, még a jobboldali kollégák közül is sokat kedvelnek maró stílusú, szellemes cikkeid miatt, én is szívesen olvasgattalak. Viccesnek találtam az írásaidat, biztosan élőben is ilyen vicces gyerek vagy, mondjuk, nincsenek álmatlan éjszakáim amiatt, hogy milyen lehetsz, de már pontosan tudom, mit válaszolok majd barátoknak, társaságban, ha szóba kerül a neved.

Azt fogom válaszolni, hogy Szily László egy tahó.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
WLaci
2020. augusztus 18. 18:35
Igen, ezeken a helyeken parasztok élnek. Polgárok élnek Budán (II, XII), Szegeden, Debrecenben, pár nagyobb városban, ennyi. Ezért nyer a fidesz vidéken, és ezért veszít Budán és Szegeden. Át kellene nevezni Nemzeti Parasztpártra.
BőröndÖdön
2020. augusztus 18. 14:15
Lakott területen már nehezebb eladni a csuti köpcös illibernyák fickót...:)
atila68
2020. augusztus 18. 11:04
Hülye Lacit olvasni olyan mint egy Gyurcsány beszédet, vagy Priderésztvevőkkel készült riportot nézni, hallgatni. Az első pár percben meg röhögsz, szórakoztatónak találod, aztán kezded kínosan érezni magad, majd rosszul. Ráébredsz komolyan gondolja, és inkább kikapcsolod, abbahagyod mert úgy érzed mérgez.
bunko_jobbos
2020. augusztus 18. 09:03
Szerintük vidéken csak parasztok élnek, akiknek egy szórakozásuk van, a piálás. Mondják ezt azok Budapestről, akiknek két szórakozásuk van: romkocsmákban piálni és füvezni. Egy nagy szerencséjük van, hogy van a városban száz sznob, akik eljárnak a Ludwig múzeumba hihetetlenül modern, absztrakt képeket nézegetni, és a Szily-félé hivatkozhatnak rájuk, hogy "Budapesten mi magas kultúrát fogyasztunk". De ti csak vodkát. Azért nézzük már meg, hogy ezek a tótumfaktumok, akik osztják itt nekünk az észt, milyen iskolákat is végeztek? Van ismerősöm, aki orvosin szenved, száz meg száz oldalakat kell küszködve megtanulnia. Van, aki mérnöki, gazdasági szakirányokon analízissel szenved. Tudod, matematika. Szily, te mivel szenvedtél meg az életben? Mit tettél le az asztalra? Vagy csak elég az, ha hűségesen kiszolgálod a gazdáidat, mint az egykori III/III.-as tisztek, akik életük végéig élvezték a kiemelt nyugdíjat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!