A dicstelen MSZP kimúlása

2020. augusztus 18. 18:54

Mi lehet a célja Tóth Bertalannak és társainak? Megítélésem szerint egyértelmű: a 2022-es választások után beolvadni a Gyurcsány Ferenc által vezetett DK-ba.

2020. augusztus 18. 18:54
Fricz Tamás
Fricz Tamás
Magyar Nemzet

„Minden jel arra mutat, hogy a Magyar Szocia­lista Párt (MSZP) az utolsókat rúgja – egymásba és másokba. A hírek szerint a párton belül megkezdődtek a leszámolások, fegyelmi eljárások követik egymást. De ennél is sokatmondóbb az az információ, hogy mintegy hetven alapszervezet szűnt meg az idén, mert egész egyszerűen a tagok elhagyták a pártot. Ezen túl mintegy kilenc megyében fantomizálódott, a valóságban nem működő alapszervezetekre találtak.

Ezek a folyamatok a karizmatikus vezetőnek aligha nevezhető Tóth Bertalan elnöksége idején erősödtek fel. Jól látható, hogy Tóth le akar számolni a párton belüli ellenfeleivel, lehetséges konkurenciájával. Csak azok a vezetők maradhatnak az MSZP-ben, akik egy az egyben elfogadják az elnök »irányvonalát« (ez itt egy kicsit túlzó fogalom), mint például Kunhalmi Ágnes, Korózs Lajos, Ujhelyi István, míg Szanyi Tibornak, Mesterházy Attilának és másoknak menniük kellett vagy menniük kell, mert nem álltak/állnak be a sorba. Jó példa, hogy fegyelmi eljárást indítottak azzal a csepeli Dobák István ellen is, aki a párt egyik alapító tagja, ikonikus alakja volt. Dobák így írt erről: »Előre megfontolt szándékkal átverték az MSZP tagságát, semmibe vették az MSZP alapszabályát, az szmsz-t, írott és az íratlan emberi, erkölcsi szabályait. Őszintén kell beszélni, mert már nincs több időnk, elfogytunk, sokan a DK-ba menekültek, sok kiemelkedő személyiségünk, tagunk, felmérve a helyzetet, kilépett. Rengeteg szimpatizáns csalódott bennünk! A saját »vezetőink« számolnak fel bennünket?«

Valóban: mi lehet a célja Tóth Bertalannak és társainak? Megítélésem szerint egyértelmű: a 2022-es választások után beolvadni a Gyurcsány Ferenc által vezetett DK-ba.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yes_we_can
2020. augusztus 21. 02:29
Magyarul:sosem fogunk tőlük megszabadulni. Én már nagyon unom ezt a helyzetet.
Mandolini
2020. augusztus 20. 11:38
Kunhalmi Ágnes egy csinos nő. De ez nem ok arra, hogy hülyét csináljon magából. Ráadásul egy ország előtt. Notórius visszaesőként. Szegény férje mit szól ehhez? Ajtónak szalad Ő is? Ágica, ha még maradt, én is vennék abból az anyagból, mert ütős az biztos.
Zsusztina
2020. augusztus 19. 16:17
Az MSZP-MSZMP már azóta csak egy zombi-párt, hogy eladósították Magyarországot a nyugat felé, ami még bőven '89 előtt volt. Azóta löki előre a tehetetlenségi nyomaték, a pártállami nosztalgiások, meg az átöröklött anyagi és kapcsolati tőke. Ezekből mind egyre kevesebb van, lassan a nullával egyenlő.
cutcopy
2020. augusztus 19. 13:00
"mi lehet a célja Tóth Bertalannak és társainak?" Ezeknek a debilarcúakank mindig is egy céljuk volt van és lesz, az ingyenélés..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!