Kilógunk a sorból, de felfelé

2020. május 14. 14:09

Magyarországot egy gyors, a belső kereslet hajtotta növekedési pályán „találta meg” a válság.

2020. május 14. 14:09
Szajlai Csaba
Magyar Nemzet

„Míg a magyar GDP 3,5 százalékkal zsugorodhat az idén, addig más, hozzánk közel fekvő országokban kétszer ekkora mínuszos teljesítmény várható. Egészen pontosan: Szlovákiá­ban és Bulgáriában hat, Lengyelországban 4,5, Csehországban 7,6, Ausztriában 7,2, Horvátországban 8,5, Romániában pedig hétszázalékos recessziót jósolnak a a Raiffeisen Bank közgazdászai. A felvetés jogos: miért lógunk ki – kedvező irányban – a sorból? Többféle szakmai magyarázat is létezik.

Az első kiindulópont, hogy nagyon nem mindegy, milyen növekedési pályán volt egy adott gazdaság, amikor belekerült a válságba. Tudniillik a gazdasági teljesítmény visszaesését az úgynevezett potenciális növekedéséhez lehet mérni. Magyarország gazdasági bővülése pedig tavaly és azt megelőzően is mintegy ötszázalékos volt. Ez a produkció pedig gazdaságtörténeti megközelítésből sem akármi: ilyenre a rendszerváltoztatás óta nem akadt példa. S miközben a szakértők többsége 2020-ra némi lassulásra számított, a válságot megelőzően nagyjából mindenki négyszázalékos magyar gazdasági gyarapodással számolt. Az év első két hónapjáról frissen, az utóbbi pár hétben napvilágot látott statisztikai adatok visszaigazolják azt, hogy ez nem lett volna megalapozatlan. Magyarországot tehát egy gyors, a belső kereslet hajtotta növekedési pályán »találta meg« a pandémia és a válság.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2020. május 15. 09:53
A járvány elött tudtommal az IMF és az EKB is a "bankszektor stressz vizsgálatát" nagyon jónak találta Magyarországon, főleg az Európai átlaghoz mérve! Most bebizonyosodott -és remélem ezután is be fog bizonyosodni- hogy az e "stressz állóképesség" tényleg megfelelő. Ha most ebben is jók leszünk akkor az nagy jelentőséggel fog bírni az elkövetkezendő 10-20 évre! Úgy gondolom eddig toronymagasan az egyik legjobb döntéseket hoztuk meg Magyarországon!
nemecsekerno_007
2020. május 14. 17:43
Ajjaj, nem kéne adni a lovat a ballib idióták alá!!! Még hangosabban fogják szajkózni az ,,Aggyá pézt, aggyá pézt,, :)))))
aleb19
2020. május 14. 15:06
a ksh adatai szerint 2010 ota az orszagunk lakossaga egyre oregebb lakasokat es autokat hasznal...ezt a hatalmas sikert partuneskormanyunk hatartalan erofesziteseinek koszonhetjuk barmely mas fogyasztasi statisztikan is latszik az atlagmagyarok lecsuszasa ha darab/kg ra vagy %-ra vizsgalodunk mas eu orszagokkal osszehasonlitva orbanisztant...ez van ha a tarsadalom szegenyedik
Da Vinci
2020. május 14. 14:53
Micsoda bánat ez az ellenzéknek! Pláne, hogy a fizetett troll hadseregük itt mit össze szenved! A karaván pedig halad, hiába nyüszítenek a sakálok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!