A Térey Kft., avagy az utolsó nemzeti költő

2020. május 24. 08:31

Metapolitikáról és egy poszthumusz verseskötetről.

2020. május 24. 08:31
Sipos Balázs
Mérce

„Az előző századforduló – a Nyugat megjelenése – óta nem változott politikai kényszertől függetlenül a magyar irodalmi mező akkorát, mint a ’90-es évek első felében. Soha korábban, soha azóta nem lazultak föl olyan hirtelen az irodalom játékszabályai; soha korábban, soha azóta nem folyt hasonló ütemű eredeti-szimbolikus tőke-felhalmozás. A nyertesek, talán utoljára, szimbolikus tőkéjüket anyagiakra válthatták: paraszt-, prekariátusbeli vagy munkásszülők új dalokkal, új mesékkel érkező gyermekei az akadémián helyezkedhettek el, vagy színtisztán az írásnak szentelhették maguk, s észbontó munka árán, de megélhettek szövegeikből. A kegyelmi állapot talán legnagyobb nyertesét köztudottan Térey Jánosnak hívták.

Közelmúltunk irodalmi szociológiája máig megíratlan. Ez nagyban hozzájárult, hogy a ’90-es években magától értetődő írói szerepfelfogás – az írás mint hivatás; az író mint autonóm művész; a megalkotott szöveg mint önreferens (csak önmagára vonatkozó) műalkotás – mára, egy drasztikusan megváltozott társadalmi szituációban, értelmezhetetlenné váljon, egyes kultúrszociológusok számára visszavonhatatlanul gyanúba keveredjen. Hozzájárult ahhoz is, hogy a különböző szerepek szerint megszólalók, akik néhány évtizede még hasonló elveket vallottak, az irodalom autonómiájának mibenlétét illetően ma ádáz vitákat folytassanak.

Az említett viták nem esztétikai természetűek. Nem azért, mert per definitionem ne létezhetne autonóm irodalmi mező (ez az autonómia mindig beszédmódok konstrukciójának és viszonyainak a függvénye), vagy mert »a jelenlegi helyzetben minden átpolitizált«. Azért nincs esztétikai vonatkozása a jelenlegi vitáknak, mert a ’90-es években létrejött magyar irodalmi mező szereplői, néhány kivételtől (Balassa Péter, Esterházy Péter, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Nádas Péter, Rakovszky Zsuzsa… – és, az alábbiakban kifejtendő értelemben, Térey János) eltekintve, nem dolgoztak ki koherens metapolitikai megszólalásmódot, vagyis a közügyek analízisére szolgáló irodalmi ellendiskurzust, amellyel esztétikai keretek közt markánsan elkülönböztethették volna magukat az agórán folyó tényleges politikai megszólalásoktól, továbbá metakritika alá vehették volna az agórán közkézen forgó politikai fogalmakat.

Valamint a politikusok és publicisták beszédében meggyökeresedett közhelyektől drasztikusan eltérő módon tehettek volna javaslatot arra, hogy szerintük mit érthetünk közösség, demokrácia, modernitás, emancipáció, szolidaritás vagy identitás (és ít.) alatt – nem mellékesen pedig, ellehetetleníthették volna, hogy ún. szekértolóként bármely politikai párt vagy tábor mellé besorolják őket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Emmanuel Goldstein
2020. május 25. 12:53
Térey talán a 21. század legjelentősebb magyar költője volt. Kiváló életműve minden irodalomkedvelő embernek szellemi felüdülés és keserű korkép.
Morton
2020. május 25. 12:42
Elolvastam az egész cikket, nem kellett volna! Bő lére eresztve, jó sok idegen szóval megspékelve kifejti a szerző, hogy Téreynek nem bocsátják meg, hogy nem akart a szekértáborukba állni. Annyit viszont megjegyeznék, hogy a Mércének így nem fog menni! A szerkesztőség lelkes neobolsevikjei nyilvánvalóan azokat az elégedetlen fiatalokat célozzák meg, akik életkoruknál fogva nem tapasztalták a kommunizmust, ezért vevők lehetnek a zavaros eszméikre. De ha egy ilyen belvárosi zsúrfiú nagyképű okoskodásával öntik nyakon őket, akkor azzal nem sok hívet fognak szerezni, legfeljebb néhány javíthatatlan sznobot, akik elájulnak az olyan kifejezésektől, mint például: metapolitika, autonóm irodalmi mező stb.
annamanna
2020. május 25. 06:38
Szerintem nagy probléma, hogy az íróknak meglehetősen korlátolt az élettapasztalata. A pozíciójuk olyan szerepbe "kényszeríti" őket, hogy másokról, nagyobb összefüggésekről, általuk meg nem élt problémákról szövegeljenek, mert ehhez "technikailag" nekik van meg a tudásuk. De pláne akkor, ha korán sikeresek lesznek, befutnak és anyagilag biztonságban, "elefántcsonttoronyban" élnek, a valóságképük eltorzul, elmosódik, homályossá, zavarttá válik, ezt a poszt hosszan fejtegeti. Ugyanezt a kiürülést, mondanivaló nélküliséget lehet látni a filmeken is, a zenében is, sőt a politikában vagy a szószékeken, az iskolákban stb. Akik rendelkeznek a megszólalás tehetségével, profizmusával, azoknak nagyon gyakran nincs mit mondaniuk, de mivel a semmitmondásból, az üresjáratokból is remekül megélnek, így "uralják a pillanatot". Akiknek vannak élettapasztalataik, azoknak meg gyakran hangjuk nincs. Nincs elég tehetségük hozzá, hogy kimondjanak, vagy egyáltalán megfogalmazzanak gondolatokat, kifejezzék az érzéseiket. Egyáltalán maga a gondolat sem születik meg, a probléma sem vetődik fel, nemhogy megoldás születne rá. De sebaj, mert van helyette álprobléma, gumicsont csőstül, amivel le lehet vezetni az indulatokat, amivel félre lehet magyarázni a helyzeteket, amivel MEG LEHET ÚSZNI A DOLGOKAT, amivel terelni lehet, és ami miatt soha nincs következménye semminek.
nemecsekerno_007
2020. május 24. 23:05
Na bazd meg, még egy szócséplő közmunka-pozitív.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!