(Auto)immunitás és járvány

2020. április 20. 08:41

Amennyiben a pillanatnyi helyzetet „rendkívüli állapotnak” tekintjük, az autoimmun betegséggel küzdők számára ez inkább business as usual.

2020. április 20. 08:41
Losoncz Márk
Autonómia

„Szinte az összes hivatalos nyilatkozatban szó esik arról, miszerint »az idősebb, gyenge immunrendszerű és krónikus betegségekkel küzdő emberek« kiszolgáltatottabbak a koronavírus szövődményeinek.

Közismert, hogy az idős embereket számos módon éri hátrányos megkülönböztetés. Évszázadokig különféle előítéletek szóltak róluk (bizonyos közösségekben meggyilkolták őket, hiszen hasznavehetetlennek számítottak), a kapitalizmus pedig még inkább megnehezíti a helyzetüket, hiszen az idős emberek többé-kevésbé kívül esnek a munka és a fogyasztás rendszerén.

Ugyanakkor egy lényegi különbséget is felfedezhetünk. Az idős emberek könnyen felismerhetők, már első pillantásra megkülönböztethetjük őket a többi állampolgártól. A politikusok és a szakértők rendszeresen utalnak a szerepükre, amikor például arról van szó, hogy korlátozzák a mozgásukat, amikor a segítségükre sietnek az élelmiszer (vagy gyógyszer) házhoz szállításával, vagy amikor az áruházak vasárnap hajnali 3 és 8 óra közt csakis az ő részükre nyitnak ki. Ellentétben az idősekkel, a legyengült immunrendszerű emberek láthatatlanok maradnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2020. április 21. 08:23
Menekülj! Ápolóid nyomodban vannak! Most egy világ-járvány van! Mindnyájan együtt érzünk az autoimmun betegekkel, de azon kívül, h. az elkülönítést esetükben nagyon komolyan vesszük, megvalósítjuk, mit tehetnénk?
Akitlosz
2020. április 20. 20:46
Meglehet, hogy az "eredeti, teljes írásnak" van valami értelme, de ennek így nincsen.
Knerten
2020. április 20. 10:39
Szeretem, mikor anarchisták keseregnek azon, hogy az állam nem védelemez meg eléggé bizonyos (ilyen-olyan ismérvek alapján meghatározott) kisebbségeket. Olyan szórakoztatóan ironikus.
szeekely
2020. április 20. 09:43
Losoncz Mark egy nagyon figyelemremelto baloldali gondolkodo, aki fiatal kora ellenere hatalmas kuzdelmet kell hogy folytasson sajat szervezete nemkivanatos reakciojaval. Ennek semmi koze ahhoz, hoy valaki Tamas Gaspar Miklost vagy Slavoj Zizeket nagra tartja-e vagy sem... Hanyan lehetnek, akik mindennapi serulekenyege nem szembeotlo, viszont ketsegtelen? Hany ember el ilyen bajjal Magyarfoldon? Mennyi lehet a lupus-szal es egyeb hasonlo ko'rral kuzkodo szereplo szep hazankban?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!