Elég volt!

2020. március 23. 11:25

Elég volt! Most hagyják abba a felelőtlen, kívülről való bekiabálást!

2020. március 23. 11:25
Szájer József
Vendégszerző

Szájer József EP-képviselő írása Radka Maxová cseh EP-képviselő levele kapcsán.

***

Az európai liberálisok egy cseh képviselőnője, Radka Maxová aggódó levelet fogalmazott az Európai Unió vezetőinek arról, hogy a jogállamot fenyegeti az a koronavírus elleni küzdelem miatt benyújtott magyar törvényjavaslat, amely meghosszabítja a március tizenegyedikén bevezetett vészhelyzetet. A hölgy most aláírásokat gyűjt a leveléhez.

Igen, jól látják, a képviselő szerint egy törvény benyújtása fenyegeti a törvényes rendet. Nonszensz!

Kezdjük az alapoknál, kedves Radka Maxová, ma az az egyes számú, mindent háttérbe szorító veszély az, amely a járvány részéről az emberi életeket fenyegeti. Jobb lenne, ha elsősorban és leginkább otthon, Csehországban most erre a védelemre koncentrálná Ön is az energiáit.

De ne térjünk ki a jogállam kérdése elől sem.

Én azt tanultam, majd azt tanítottam az iskolában, hogy a jogállam (angolul: „rule of law“) a törvények uralmát jelenti. Ez pofonegyszerű. A jogállam azért magasabb minőségű más rendszereknél, mert abban nem emberek uralkodnak emberek felett, hanem a törvényes rend. Szeretném képviselőtársamat felvilágosítani, hogy a jog uralma a rendkívüli magyar alkotmányos rendben biztosítva van, ezért nevezik jogrendnek...

De a „cseh“ képviselőnőnek - a most megírt levele szerint - Magyarország esetében a törvények uralma is kevés. Szükség van az ország felett uniós gyámkodásra is, erre szólítja fel a vezető uniós tisztségviselőket.

Háborúban állunk. Emberéletekért küzdünk. Minden idegszálunk, minden igyekezetünk honfitársaink, szeretteink, az életünk megvédésére irányul. Emberek milliói hoznak a nap minden órájában óriási áldozatokat azért, hogy minél többen és minél gyorsabban épségben, egészségben túléljük ezt a mindannyiunkat fenyegető katasztrófát.

A magyar Alaptörvény Magyarországon - hosszú évszázadok nehéz történelmi tapasztalataiból okulva - megkülönbözteti a normál mindennapi alkotmányos üzemmódot és azokat a jogi helyzeteket, amikor a védekezés koncentrált erőfeszítést, az állampolgárok részéről fokozott fegyelmet, az ország vezetése részéről pedig azonnali és határozott cselekvést követel. Ez utóbbira a rendkívüli jogrendek közül a veszélyhelyzet szabályait kell alkalmazni. Veszélyhelyzetben az ország vezetése olyan intézkedéseket is meghozhat, amelyet normál üzemmódban nem tehet meg, de amelyekre a védekezés hatékonysága érdekében szükség lehet.

Vészhelyzetben korlátozhatók bizonyos jogok, felfüggeszthető bizonyos intézmények tevékenysége. Ez is pofonegyszerű, a közrend fenntartásához szükség lehet az egész közösséget védő szabályok kikényszerítésére. Ebben mindenki egyetért. És igen, ha Maxová asszony nem vette volna észre az elmúlt napokban, bizonyos jogok - például a szabad mozgás békeidőben mindenkit megillető jogának - korlátozására is szükség lehet. Ha ez törvényesen nem volna lehetséges, akkor a közösség néhány engedetlen tagja ellehetetleníthné a rengeteg közös erőfeszítéssel, lemondással kialakított védelmet. Láttunk már erre példát a világban. Néhány rendetlenkedő egész közösségeket sodort (élet)veszélybe. (Ha például valaki megtámadja a feladatukat végző nővéreket, orvosokat, székeket dobál, akkor a közösségnek, a hatóságnak az a kötelessége, hogy késoekedés nélkül megvédje őket.)

Arra kérem a „cseh“ képviselőasszonyt, hogy a sajtószabadság álcája alatt ne szedődjön bűnözők, rémhírterjesztők közösségi szolidaritásunkat a legnehezebb időkben bomlasztani igyekvő csapatainak a zsoldjába se. Az ilyeneket mindenki megveti és minden ország büntetőjoga védekezik ellenük. Vészhelyzetben meg nagyobb a kár, amit okozni képesek, súlyosabb kell legyen a büntetés is.

A vész elleni harcban nem megengedhető a közösségellenes magatartás és a hatóságoknak törvényes eszközök kellenek arra, hogy kikényszeríhessék a jogkövető magatartást. Számos európai ország alkalmaz rendkívüli felhatalmazást - mindegyik saját alkotmányos hagyománya szerint. Ott van például Franciaország, ahol olyan hosszú évek óta volt-van rendkívüli állapot, hogy már a bevezetésének időpontjára is alig emlékszünk. Hogy mi, magyarok mit teszünk, amikor senki másra nem számíthatunk, azt bízzák a magyarokra. Rendkívüli helyzetekben rendkívüli felhatalmazás szükséges. Ebben mindenki egyetért. Mert olyan egyszerű mint az egyszeregy. Veszélyben leegyszerűsödnek a dolgok, átrendeződik a fontossági sorrend.

Ebben mindenki egyetért?

Sajnos nem! Néhány felelőtlen magyarországi ellenzéki párt, néhány sajtóorgánum számára vészhelyzetben nem a közösség védelmi erejének az erősítése a legfontosabb, hanem a békeidőben tőlük megszokott leplezetlen hatalomszezési játszma folytatása. Ehhez csatlakozott most hazai hívásra a szokásos nemzetközi brigád Radka Maxová vezetésével. Meg a Politico című lap, meg a békeidőben már jól megismert kórus.

A képviselőnő elképesztő levelénél kell-e ékesebb bizonyíték arra, hogy egy ilyen helyzetben a felelőtlen, doktrinér, anarchista liberalizmus milyen veszélyforrás lehet a társadalomra a védekezésre!

Kedves Maxová Asszony! Kedves Politico! Kedves mindnyájan! Mi nem kívánunk beleszólni abba, hogy Csehországban vagy másutt Európában miként védekezzenek hatékonyan a járvány ellen. Nyilván rengeteg teendő van arrafelé is. Foglalkozzanak most azzal! Arra kérem, Önök se kiabáljanak bele abba, hogy mi hogyan védjük meg magunkat az alattomos, láthatatlan kórral szemben. Mert ez a mi felelősségünk. A magyar vezetők munkájának hatékonyságát a járvány elleni küzdelemben a magyar emberek fogják - saját alkotmányos rendszerük szerint - megítélni, amint visszatér a normális rend. Vállalják vajon Önök, hogy az Önök akadékoskodása, életszerűtlen okvetetlenkedése miatt akárcsak egyetlen emberélettel többet veszítsünk mi itt Magyarországon, mint ami kikerülhetetlen? A levele tanúsága szerint Ön akarja megmondani, hogy mi, magyarok mit tehetünk és mit nem. Vállalja az emiatt előálló helyzetért a felelősséget? Magyarország polgárainak többsége elégedett azokkal az intézkedésekkel, amelyeket a veszélyhelyzetben a magyar Kormány a rendkívüli jogrend első két hetében meghozott. A felmérések szerint sokan még ennél is szigorúbb döntéseket követelnek.

Elég volt! Most hagyják abba a felelőtlen kívülről való bekiabálást!

Enough is enough - mind your own business!

Összesen 250 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
WLaci
2020. március 24. 03:48
Szerintem az angolt nem kellene erőltetni, Józsika! Onnan emlékszem rád, mikor büszkén megírtad, hogy szerinted Steve Jobs "genious". Szánalmas f.sz...
Akitlosz
2020. március 23. 17:15
"Én azt tanultam, majd azt tanítottam az iskolában, hogy a jogállam (angolul: "rule of law") a törvények uralmát jelenti." Az angolkisasszonyokhoz járt iskolába? Biztosan a jog uralma érdekelte?
Akitlosz
2020. március 23. 17:14
"Igen, jól látják, a képviselő szerint egy törvény benyújtása fenyegeti a törvényes rendet. Nonszensz!" Tényleg? Akkor meg miért visongatnak egyesek a sárga csillagért meg a többiért? Törvényes volt nem?
Akitlosz
2020. március 23. 17:11
"Most hagyják abba a felelőtlen, kívülről való bekiabálást!" A felelőtlen belülről jövő kikiabálást is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!