Van ennél nagyobb tét?

2019. november 26. 08:27

Azoknak a hangját is meg kell hallanom, akik nem írnak nyílt levelet.

2019. november 26. 08:27
Karácsony Gergely
Karácsony Gergely
Facebook

„Hallom azok hangját, akik a világbajnokságot tartják most fő prioritásnak, művészektől, sportolókon át, volt köztársasági elnökig. De nekem az a dolgom, hogy ne csak az ő hangjukat halljam meg. Azoknak a szavát is meg kell hallanom, még ha nem is írnak nyílt levelet, akik hónapokig várnak, hogy diagnosztizálják a betegségüket. Azokét is, akik utálják, hogy átláthatatlanul folynak el százmilliárdok ebben az országban, és ebben a városban. Attól, hogy valakinek nagyobb a befolyása, nem nyomhatja el azoknak a szavát, akik ilyen hatalommal, lobbierővel nem rendelkeznek.

A javaslatunk első pontja szerint: Budapest 50 milliárd forintot kér a járóbeteg ellátás fejlesztésére, diagnosztikai eszközök beszerzésére, azok működésének finanszírozására. Azért, mert az időben végzett CT és MR vizsgálatokkal évente 3 ezer ember életét lehet megmenteni Budapesten, 5 év alatt tehát 15 ezer embert lehetne meggyógyítani. Van ennél nagyobb tét?

A második pont a zöldfelületek növelését célozza úgy, hogy közben az elszabadult budapesti albérletárakat is kordában tudjuk tartani. Azt kezdeményezzük, hogy hozzuk létre a csepeli nagyerdőt, egy városligetnyi parkot, és benne a több ezer férőhelyes diákvárost.

A harmadik feltétel, hogy Budapest egyik legszebb, és jelenleg parlagon heverő területén épüljön meg a ferencvárosi sport- és szabadidő központ, ez a fejlesztés legyen alkalmas az atlétikai vb befogadására, de a vb 9 napja után legalább 90 évig szolgálja a budapestieket, úgy, hogy a tömegsportnak, a családok kikapcsolódásának adjon helyet.

A negyedik feltétel, hogy ennek a beruházásnak a költségei legyen átláthatóak, minden polgári jogi szerződést hozzanak nyilvánosságra. Az ötödik pont arról szól, hogy a kormány erősítse meg a főváros-kormány megállapodásban foglalt beruházások, különösen a közlekedési beruházások teljesítését. És végül: a fenti vállalásokat a kormány még idén foglalja határozatba.

Megmenthetünk emberéleteket, élhetőbbé tehetjük a várost, javíthatjuk a levegő minőségét, sok ezer fiatalnak adhatunk esélyt, revitalizálhatjuk Budapest egyik legszebb részét, Ferencváros új pihenőövezetet kap, és még az atlétikai vb-t is megrendezhetjük. Hiszem, hogy ezt nem csak a fővárosi közgyűlés, de a kormány, és elsősorban a budapestiek is elvszerű, jó megoldásnak tartják majd. #BudapestMindenkié”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
todemo
2019. november 29. 05:12
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
siochanty
2019. november 28. 04:23
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
padeter
2019. november 27. 18:48
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
toef36
2019. november 27. 16:18
Lehet, hogy nem is tudnak írni?...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!