Egyszerre kiderült, hogy Isten halott. Hogy soha nem is élt. És hogy a vallás magánügy, a nép ópiuma. Hogy csak a társadalmi osztályok léteznek, minden más tévút, kelepce. Azt mondták, hogy a javak rosszul vannak elosztva, és hogy van egy öntudatos társadalmi csoport, a munkásság, amely majd mindent jóvátesz, és a folyamat végén eltűnik az ember és ember közötti különbség. Nem lesznek nemzetek, nem lesznek gazdagok és szegények, mindenki igényei és szükségletei szerint vesz el a közös javakból. De akkor még úgy tűnt, eddig és nem tovább.(...)
Aztán azt mondták, hogy elég a vérontásból, ők szórakozni szeretnének. Hogy adj esélyt a békének, és képzeld el, hogy minden ember békében él. És tálcán kínálták az élvezeteket, azt mondták, mindent szabad, ami másnak nem árt. Szabad drogozni, az utcán inni, szabad szexelni mások előtt, azonos neműekkel, állatokkal és halottakkal, mindent szabad. Kihirdették, hogy csak az ember létezik, nem fontos, milyen nemzethez tartozol, hol élsz, kik voltak az őseid. Semmi nem fontos, csak a pillanat. Azt élvezd, merülj el benne, szippantsd magadba, és ne foglalkozz a holnappal. De akkor még úgy tűnt, eddig és nem tovább.
És jöttek az első idegenek, akik helyettük elvégezték a munkát. Aztán hozták a hozzátartozóikat is. Éhesek és kócosak voltak, de boldogok – a mieink pedig kövérek, gazdagok és egyre boldogtalanabbak.
Hogy mi következik? (...)
Eltűnnek a határok, a nemzeti kormányok. A hadsereg, a rendőrség nem tudja megvédeni a normális embereket a nem normálisoktól. Az idegenek tovább sokasodnak, egy idő után többen lesznek, mint mi. Megváltozik az állam irányítása, felcserélődnek a nyelvek, végül a teljes kultúránk és civilizációnk összezsugorodik. Egyetlen árucikk leszünk a polcon, egyetlen áru a széles kínálatból. A végén pedig eltűnünk, mintha soha nem léteztünk volna, és jönnek mások, jönnek az éhesek, a mohók és az erősek, hogy aztán majd őket is felváltsa valami más, valami új.