Alapos ötletelés

2018. szeptember 02. 09:32

Az iskolában ezután is tanulni kell. Mert a tudatlanság továbbra sem korszerű.

2018. szeptember 02. 09:32
Korompay Csilla
Magyar Hírlap

„Az alaptanterv ugyanis kormányrendelet, tehát nem kell átesnie a parlamenti procedúrán, bármennyire is meglepő ez a tervezetet előre, látatlanban kritizálók számára, akik most a »törvény elfogadásáról«, meg »kormánypárti képviselők szavazatairól« beszélnek, és persze máris tisztában vannak vele, hogy az új szabályozás csöppet sem lesz korszerű. Nem mellékesen: az, aki képtelen eligazodni a különféle szintű jogszabályok között, annak a szakmaisága egyéb téren is kérdéses. Nehezen hihető például, hogy látta a jelenlegi Natot, hiszen akkor nem kerülte volna el a figyelmét az annak elején szereplő »Korm. rendelet« kifejezés. Viszont ha nem ismeri a mostani szabályozást, akkor hogyan formálhat véleményt az új tervezetről? Mihez hasonlítja? Honnan tudja, mik az új elemek benne, vagy mi az, ami kikerült belőle?

Amúgy, nem szégyen az, ha valaki nem alaptanterv-olvasgatással tölti a szabadidejét, ráadásul akadnak, akik számára már a jelenlegi Nat is kifejezetten bosszantó, hiszen hangsúlyosan szerepel benne az erkölcsi nevelés, a hazafiság és a család témája. Ha azonban mégis ellenállhatatlan vágyat érez a vitaanyag boncolgatására, ne lepődjön meg, ha abban is találkozik ezekkel a fogalmakkal. 

Ám valószínűleg nem csak a garantáltan »nemzeti« jellege miatt éri majd sok bírálat a tervezetet. Lesznek, akik keveslik a tananyagcsökkentést, mert nem figyeltek Csépe Valériára, amikor azt mondta, »a gyerekközpontúság nem azt jelenti, hogy a gyerekek igényeihez alkalmazkodunk, hanem azt, hogy tudjuk, a gyerekeknek milyen a fejlődése.« A professzor asszony nem ígért végletekig lebutított Natot. És bármennyit módosul a Társadalmi vita eredményeként a dokumentum, rossz hírünk van: az iskolában ezután is tanulni kell. Mert a tudatlanság továbbra sem korszerű.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polkistvn
2018. szeptember 03. 09:52
Most figyeljuk az iras cimere. Szellemes. Hiszen az elso szava athallasos. Mert miert is alapos? A betuszo azaz a NAT masodik betuje miatt. Vagyis alap. Milyen alap? Hat nemzeti alap. Ezert azan tenyleg alap-os a tanterv-tervezet. De hogy valoban alapos-e, az a szeptemberi tarsadalmi vitaban talan kiderul. A vita maris elkezdodott. A Nepszava egyik cikkenek vegen olvashatunk rola. https://nepszava.hu/3007100_tanevnyi-torlesztest-jelent-az-ingyenes-oktatas S mivel ket napja elerheto a tervezet szovege, mar at is tudtuk nezni. Az elso attekintes nyoman pedig a fenti cikk minden megallapitasaval egyet tudunk erteni. De mi legyen a cikk cimenek masodik szavaval? Otleteles? Hat, otlet keves talalhato a 300 oldal feletti dokumentumban. Bizonyara a miniszteriumi kerettantervekben tobb konkretum lesz. Nemi valtozas azert felfedezheto, de osszessegeben keves es nem lenyegbe vago. Valoban nem latszik a tananyag mennyisegi csokkentesenek jele, s nem latszik a digitalis kompetenciak fejlesztesenek feltetelrendszere.
pemete jakab
2018. szeptember 02. 17:35
"Mert a tudatlanság továbbra sem korszerű." Ó, dehogynem! A pártok erre bazíroznak: a választók tudatlanságára, befolyásolhatóságára.
Szívemből magyar
2018. szeptember 02. 14:00
Pokorni még értett az oktatáshoz, ellentétben a mostaniakkal..Pont hogy mostanság próbálják lebutítani a társadalmat és melósok országává tenni kis hazánkat.
Pelso j.
2018. szeptember 02. 13:07
"Mert a tudatlanság továbbra sem korszerű." Hát nem is Csilluka, viszont a tudatlanság = erő, az nagyon jól jön nektek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!