Miért maradunk? A politikai erőszak természetrajza

2018. június 26. 07:34

A közbeszéd és közterületek teljes gyarmatosításával azt éri el a kormány, hogy az ellenzékiként elkönyvelt emberek közül mind erkölcsileg, mind egzisztenciálisan elfogyjon a levegő, és ezáltal maguk hagyják el akár a munkahelyüket, akár az országot.

2018. június 26. 07:34
Ámon Kata
Mérce.hu

„A kormány a faoszlopba bokszoló erőszakos fél. Nem alkalmaz egészen direkt erőszakot azokkal szemben, akik fölött uralkodni akar, nem záratja őket börtönbe, nem rúgja ki az állásukból őket nyíltan az ellenzékiségükre hivatkozva, nem utasítja ki őket az országból.
Ehelyett a közbeszéd és közterületek teljes gyarmatosításával azt éri el a kormány, hogy az ellenzékiként elkönyvelt emberek közül mind erkölcsileg, mind egzisztenciálisan elfogyjon a levegő, és ezáltal maguk hagyják el akár a munkahelyüket, akár az országot.

Azok pedig, akik maradnak, féljenek a további következményektől, hiszen ki tudja, ki lesz a következő, mi lesz a következő intézmény vagy akár teljesen fiktív társadalmi csoport (mint a »Soros-bérencek«), akik ellen hadat üzen a kormány. A kormány, aki direkt erőszakot nem követ el az ellenzék ellen, de akár meg is tehetné, mert egyáltalán nem lehetnek benne biztosak az emberek, hogy abban az esetben egy nagyobb tüntetéshullámon kívül bármi más történne .

A kormány mindeközben úgy tehet, mint aki nem erőszakos, mint aki egyszerűen csak az ország jólétéért kormányoz, nem pedig az a célja, hogy mindent és mindenkit az uralma alá hajtson. Pedig az ellenzék és bármiféle ellenzéki politizálás kinyírása pontosan erről szól.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2018. június 27. 12:01
Nem úgy van az leányom! Azt a bizonyos levegőt ti szennyezitek magatoknak.Abból normális élőlény nem kér. Ti meg addig szívjátok önként és dalolva, amíg bele nem pusztultok.Amúgy már el is kezdődött.Egész liberális szellemi hullahegyek növekednek nyugaton,de már nálunk is. Penetráns bűzt terjesztve!!!
Jason Bourne
2018. június 27. 11:21
Nekem van egy ismerősöm a Facebookon, állami hivatalnál dolgozik, nincs olyan nap, hogy ne posztolna valami Orbán/kormány/magyarellenes fasságot. Eddig nem görbült a haja szála sem.
pildar
2018. június 27. 06:33
Nem jajongani kell az elfogyott levegőről hanem menni. Ti nem szerettek itt lenni, mi nem szeretjük hogy itt vagytok, egyszerű a win-win megoldás. Huzzatok a fejlett nyugatra, mindenkinek jobb lesz, ja hogy ott dolgoznotok kéne? Hogy semmihez se értetek? A magyar bölcsészdiploma is jó lesz valamire, egy mosogatásban megfáradt nap végén, csak jól gyűrjétek meg előtte mert különben karcolni fog...
1000bocs
2018. június 26. 15:10
Kata rettenetesen erőlködik, csak valahogy áldozatszerepbe hazudhassa magát. Akit elnyomnak, aki körül elfogy a levegő, aki bátran harcol a láthatatlan elnyomás ellen! A valóság ezzel szemben a, hogy a kormány számára kontraproduktív lenne elhalgattatni bármepyik Soros által pénzelt “fiktiv” Soros ügynököt. A kormánynak ugyanis ezek tevékenysége stavazatokat hoz. Nem véletlen, hogy kézzel-lábbal tiltakoznak az átláthatóság ellen. Szeretnék visszahúzni magukra a független kabátot, akit nem valaki pénzel és ezért annak érdekében jár el, hanem csak úgy van. Olyan civil. Nem propagandista, nem politikai lobbytevékenységet végző ügynök, hanem tiszta és ártatlan civil. Bezzeg ha be kell vallani hogy kinek a pénzéből élnek! Azt még ők is szégyellik. A krmánynak addig jó, amíg ezek léteznek és fény vetül rájuk. A valóság az, hogy országunkban az ellenzék és az által tolt média érdeklődés hiányában szűnik meg. Az emberek problémáira nincsenek megoldásaik, az általuk erőltetett világvége problémák meg kutyát sem érdekelnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!