Cirkusz Rómában: kétségbe esett a régi elit

Folyton arra panaszkodik az európai politikai elit, hogy felütötte a fejét a populizmus, és hatásvadász politikusok csábítják el a szavazóikat. Reakcióként mégsem önkritikát gyakorolnak, hanem pontosan azokat a vesztes taktikákat erőltetik tovább, amelyek ide vezettek.

Szinte minden európai országban megfigyelhető, hogy a hagyományos jobb- és balközép pártok támogatottsága csökken. Ennek legfőbb oka, hogy

a választott politikusaik már nem figyelnek oda rájuk.

A politikai elit is érzékeli ezeket a folyamatokat, érzi a változást, mégsem képes releváns választ adni erre a helyzetre. Az olasz kormányalakítás körül kialakult mizéria ékes példája annak, hogy mennyire nem tudja kezelni az elit a nép elfordulását a hagyományos politikától.

Sergio Mattarella olasz elnök egymagában akadályozta meg, hogy a demokratikusan megválasztott pártok kormányt alakítsanak.

Úgy tűnik, azok, akik a demokráciát a populizmustól féltik, maguk nem értik a demokrácia lényegét. A népuralom lényege ugyanis abban áll, hogy a választók bármilyen döntést hozhatnak. Rosszat is, jót is. Az esetleges rossz döntéseket pedig azért viseljük el, hogy egyetlen uralkodó elit se feledkezhessen el soha teljesen arról, hogy az egyszerű embereket, a társadalom többségét képviselje, és figyelembe vegye szükségleteiket.

Mindenkor meg van az embereknek a lehetőségük, hogy kiszabaduljanak egy olyan uralom alól, ami nem veszi figyelembe az akaratukat. Ezért a biztonságért cserébe vállaljuk azt, hogy néha a többség olyan döntést hozhat, ami később esetleg tévedésnek bizonyul. A Brexit és Trump megválasztása ebből a szempontból a tökéletes példa. Egyik sem nevezhető minden szempontból jó döntésnek, mégis visszaadták az embereknek a demokráciába vetett hitet. Hiszen olyan eredmény született ezeken a voksolásokon, ami teljesen ellentétes volt a mindenhatónak vélt média- és politikai elit, valamint a pénzügyi világ vágyaival.

Olaszországban azonban most a népakaratot felülírta egyetlen politikus elképzelése. Sokat olvasni mostanában arról, hogy a technokrata európai politikai elit sietve, kétségbeesetten igyekszik biztosítani pozícióját, és keresztülvinni akaratát, mert a következő európai parlamenti választásokon nem nekik áll a zászló és nagy vereségre számítanak. Normális esetben finoman próbálnák népszerűtlen intézkedéseiket elbújtatni. Most azonban erre nincs idő. 

Sergio Mattarella, amikor megakadályozza a kormányalakítást hazájában,

Még a látszatra sem adott. Carlo Cottarelli személyében olyan embert bízott meg kormányalakítással, aki egyértelműen a nemzetközi pénzvilágot képviseli. „Mr. Megszorítás” a gúnyneve. Nem lehetett volna találni egy kevésbé ismert, az IMF-hez nem köthető, de hasonlóan gondolkodó személyt egész Olaszországban?

Ez a lépés reménytelenül kétségbeesettnek és ügyetlennek tűnik.

Az elit folyamatosan meghátrálásra kényszerül. A választások sorra alakulnak számukra kedvezőtlenül, és nagyon úgy tűnik, hogy pánikba estek. Ahhoz a bokszolóéhoz hasonlít a viselkedésük, akit eltalált egy nagy ütés, de még nem fogott padlót. Ügyetlenül szédeleg a ringben és csapkod össze-vissza, abban bízva, hátha sikerül még szerencsével kiütnie ellenfelét és az utolsó pillanatban győzni.

Ez a magatartás teljesen kontraproduktív, és nem valószínű, hogy eredményre vezethet. Ez azonban aligha jelent vigaszt az olaszok számára, akik – ki tudja mennyi időre – ismét elvesztették a lehetőséget, hogy saját sorsuk fölött rendelkezzenek.