Rendőr leszel, katona, menekült terelő vadász!

2017. szeptember 04. 10:44

Nehéz épkézláb magyarázatot adni, hogy mi az a honvédelmi tábor, ahová a szomszéd kisfiút már hatévesen beíratták.

2017. szeptember 04. 10:44
Finy Petra
WMN

„A magyar anyának arról azért jóval nehezebb értelmesen beszámolniuk a gyerekek felé, hogy mi zajlik pontosan a határvadász-toborzáson, amelyet a saját városukban együtt láttak. Miért van szüksége a rendőrségnek arra, hogy készenléti állományát olyan civilekkel bővítse ki, akik röpke hat hónapos képzés után felfegyverzetten poroszkálhatnak a déli végeken intézkedési jogosultsággal, és melyhez nem kell más, csak érettségi, magyar állampolgárság, belföldi lakcím, büntetlen előélet, minimális fizikai kondíció, és a hozzájárulás a tökéletes átvilágítottsághoz. Ennek fejében bruttó 226 ezer forintos alapilletményt kapnak, melyre igen magas illetmények jönnek rá, amelyek igazán csábítóak, így aztán sokan beállnak határvadásznak. Főként azért, mert a rendőrség akkor sem szereli le őket, ha már enyhült, vagy megszűnt a migrációs nyomás, ami 2016 márciusa óta így van.

A magyar anyának arra is elég nehéz épkézláb magyarázatot adni, hogy mi az a honvédelmi tábor, ahová a szomszéd kisfiút már hatévesen beíratták. A táborról a gyermek videót is mutat. A magyar anya kibírja, hogy csak kétszer nyögjön fel rémülten a felvétel megtekintése közben: egyszer, mikor a paintball-fegyverekkel felszerelt kamaszok a terepgyakorlat során egy sötét bőrű férfire fogják fegyvereiket, egyszer pedig, amikor egy arab kendős alakot tepernek le mosolyogva.

A magyar anya akkor is zavarba jön, amikor a gyermeke azt kérdezi, ha egy barátja a Honvédelmi Sportszövetség egyik egyesületében sportol, hogy »akkor ő majd katona lesz?« A magyar anya, erre azt válaszolja, »azért ez nem ilyen egyszerű«, bár tudja, a Honvédség régóta kínlódik azzal, hogy kevesen jelentkeznek tartalékos haderőnek, és a professzionális csapatok is óriási munkaerő-hiánnyal küzdenek. Azt is tudja, hogy a Honvédelmi Sportszövetség létrehozásakor ez is meghatározó szempont volt: »Kiemelten fontos az állampolgárok honvédelmi szempontú aktivitása, képességeik becsatornázása, az egyének egészséges hazafias érzületének és honvédelmi felkészültségének erősítése.« (honvedelem.hu) Bármit is jelentsen ez a sok rejtélyes kifejezés, melyeket a magyar anya azóta sem tudott teljesen megfejteni.

A magyar anyának végül akkor lesz a legnehezebb dolga, amikor gyermeke megkérdezi tőle, mi is az a hazaszeretet. Akkor a magyar anya szemében könny csillan, hiszen hogyan magyarázhatná el, hogy valami sokkal szebb és nemesebb dolog annál, mint amit manapság oly sokan hirdetnek az országunkban. És főleg nincsen átitatva ilyen fokú gyűlölettel. Csak szeretettel. Hazaszeretettel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ciprióta
2017. szeptember 05. 05:15
nincs már messze az orbanjugend létrehozása és egyesülése a putlerjugend orosz egységeivel...LOL
Akitlosz
2017. szeptember 05. 03:24
Milyen óriási munkaerőhiány? Még csak papíron sem létezik semmiféle nagy létszámú hadsereg, terv szintjén sem. Magyarországról nem a munkaerő hiányzik, hanem csak a bér. Munkaerő lenne, ha megfizetnék. A balekok szerencsére már fogyóban. Amennyiért emberek Angliában meg Németországban dolgoznak annyiért Magyarországon is dolgoznának. Sőt még inkább. Tehát nincsen munkaerőhiány csak bérhiány.
Tidal_wave
2017. szeptember 04. 20:58
A blogszerzőnek biztos jobban tetszene, ha a gyerekeket tolerancia táborban írtanék, ahol a kapun kívül egy nagy szivárvány zászló van, és ahol elmagyarázzák, hogy nem a biológiai, hanem a választott ne számít...
blondiner
2017. szeptember 04. 20:14
Rossz hírem van ennek a "magyar anyának": valamikor, a kádári seregben (MN) a katonai eskü valahogy így szólt - "hazámat, a Magyar Népköztársaságot életem árán is megvédem". Mi akkor húszévesen nem éreztük a diktatúrát, teljesen normális fiatalként, nekünk csak a pina körül forgott a világ. Ezzel együtt éreztük az eskü alkalmával, hogy ez valami más. A haza az otthonunkat, a nagyit, anyut, aput, tesót, a szomszéd lányt jelenti, és még sok hasonló számunkra kedves dolgot. Egy biztos, akkor is hazára tettünk esküt, amit ha kellene, ma is megtartanánk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!