Bűn-e a lombik? Kismamák a pokolban

2017. augusztus 25. 08:35

Ha pedig ez így van, akkor a pokol megannyi felelős, az életét végigküzdő büszke anyukával és apukával lesz tele, nem pedig gyilkosokkal.

2017. augusztus 25. 08:35
Varga Márk
Varga Márk blog

„Isten azonban nem csak betegséget és szenvedést hagyott ránk, hanem rációt is, a gondolkodás, a tenniakarás, a tudomány használatának csodáit. A modern tudomány lehetővé tette, hogy megismerjük a meddőség számos kiváltó okát, és hogy a megfelelő beavatkozással segítsünk embertársunkon. Ez az út, a lombikbébi program sem csak annyit jelent, hogy bemegyünk a klinikára és leveszünk a polcról egy gyermeket. A vizsgálatok, a kezelések újabb áldozatot követelnek a szülőktől, lelki kitartást, anyagi lemondást, miközben a vetélés esélye mindvégig fennáll. A küzdelmes utat választó párokban igazán erős a hit. Ami másnak egy kaland egy szórakozóhely mellékhelyiségében, az nekik éveken át tartó harc.

A tudomány ad még egy utolsó esélyt, de a végső döntés még mindig Isten kezében van. A gyermek pedig minden esetben Isten ajándéka.

Ön szerint beavatkozni az élet kialakulásába bűn. Ugyan kijelentésében relativizál – kis bűn, nagy bűn – de egyértelműen fogalmaz. Ha pedig ez így van, akkor a pokol megannyi felelős, az életét végigküzdő büszke anyukával és apukával lesz tele, nem pedig gyilkosokkal.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szervető
2017. augusztus 26. 13:10
Ó, Gyerekek! Egy materialistának semmi esély elmagyarázni, mit fed az Isten fogalma, mert úgyis csak arra jut, hogy valami ősz szakállú ül a felhőkön, lóbálja a lábát, és a jóknak ajándékokat osztogat, másoknak meg jól odacsap a bűnös kezére. Ebben a fogalmi struktúrában még azt se veszem komolyan, ha valaki azt a látszatot kelti, komoly sértésként, kvázi lelki válságba sodró kijelentésként értelmezi, ha ezen ostoba tanok képviselője általánosítani merészel...mert akkor ezek szerint ő is nagyon ostoba. Most ezzel az egésszel vitatkozni akarunk mi? Olyan emberekkel, akikkel alapvető fogalmakat másképp értelmezünk? Egy olyan vallási vitában, ahol nem egyszerűen egy speciális kérdés egyeztetésében vannak gondok, hanem ez egy újabb alkalom, hogy bebizonyítsák, itt rajtuk kívül mindenki hülye..egy olyan vitában, ahol látszólag beleegyeznek, van Isten, csak az nyilvánvalóan hülyébb, mint ők. Nos, a kismamák nincsenek pokolban. Végtelenül örülnek gyermeküknek. Hogy azt a pár embriót, amit túlteljesítettek a felhasznált segítő technológia során, lehúzzák a wc-n, vagy valahogy megmentik, az a saját lelkiismeretükre van bízva, hogy azt ember-palántának tekintik-e, vagy szemétnek. Mint ahogy egy társadalom törvényeivel is eldöntheti, szabályozza-e ezt a gyilkosságot...Ha az szerinte. Mindenesetre, amíg az abortusz elfogadott, reménytelen vállalkozás kémcsövek kiürítésénél azon vitázni, az hány ember csírája volt.
néhai Ch.Pilot
2017. augusztus 25. 17:23
Mondjuk, te Varga Márx, ott leszel, az biztos.
Ditur
2017. augusztus 25. 12:32
A bűn az bűn. A bűnös emberért adta Önmagát Krisztus. Fruzsiért, Andrásért, Márkért, énértem, mindannyiunkért. Emlékszem arra, hogy a főparancs nem is erre tényre vonatkozik...
péterx
2017. augusztus 25. 10:14
1.Varga Márk téved : mert a technika valóban az Isten által adott ész terméke , viszont az ész felhasználása is a hit vezetésével kell , hogy történjék . A hit vezette ész pedig Veres püspök igazát bizonyítja , mert ha hittel gondolkodik valaki , akkor tudja , hogy a teremtő Istentől kapott élettovábbadó út a szeretet-személyes férfi-nő szexuális találkozás . 2.Veres püspök nem tanította , hogy a lombikbébi programban résztvevők elkárhoznak ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!