Reformátusok szárszói konferenciája

2017. augusztus 31. 08:22

Az addig megtűrtségben élő és nem ritkán nemzeti defenzívába szorult reformátusság többféleképpen hallatta hangját.

2017. augusztus 31. 08:22
Jakab Bálint
reposzt

„A reformáció évszázadát követően az erdélyi fejedelemséget leszámítva a forradalmi hevületen kívül kevés sajátosan református kovász jutott a magyar közéletbe a 19. századig. Az addig megtűrtségben élő és nem ritkán nemzeti defenzívába szorult reformátusság többféleképpen hallatta hangját. Ezek a hangok kevésbé felekezeti, mint a kor fősodrába tartozó progresszív irányzatokba tagolódtak. Ha lehetne kivételt említeni, Pálóczi Horváth Ádám vagy Tisza István lenne a maga nagyságával és tragédiájával.

A két világháború közötti magyar közélet népi mozgalmának súlypontját óhatatlanul a reformátusság viselte helyzetéből adódóan, hiszen a magyar reformátusság zömét a paraszti, illetve középnemesi réteg alkotta. Ahol a főnemesség is református volt, Kelet-Magyarországon és Erdélyben, ott sem az a fajta alá-fölé rendelés volt a jellemző, mint az ország más részein. Ez részben a történelmi örökségben keresendő, másfelől pedig Trianon következményében, ahol a főnemesi rétegekre inkább történelmi felelősséggel mintsem ellenségesen tekintettek. A Bánffyak, Telekiek, Bethlenek, Béldyek, Kendeffyek története jól mutatja ezt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kgyula
2017. szeptember 01. 09:03
Az egésznekl valahol ott kellene kezdődnie, hogy a református (illetve általában a protestáns) értelmiségnek tisztában kellene lennie az identitásával és megőrizni azt. Tudatában lenni annak, hogy nincs "keresztény" kultura, mert ahogy ég és föld az ortodox és a nyugati keresztyénség, az utóbbin belül is valami egészen más a katolicizmus és a protestantizmus. Másféle gondolkodás, szemléletmód, másféle érzelemvilág, szükségképpen más kifejezésformák, más "eredmény". Majd ha egy református egyetemen nem kaphatnak katedrát Bogár Lászlók, Raffay Ernők, majd ha református értelmiségiek nem kapnak fel mindenféle szellemi szemetet, csak mert jobbról fújta elébük a szél, majd ha a református egyetemi ifjúságnak a jobb- és baloldalnak egyaránt botránykő Szabó Dezsők tartanak előadásokat... na, majd akkor térjünk vissza a reformátusság közéletre gyakorolt hatására, ami - sajnos - mindenféle szárszói hagyományok ellenére sem létezik.
egy genetikusanalattvaló
2017. szeptember 01. 04:14
Érdemes elolvasni az egész cikket. A szemlézett rész csak a bevezető.
enes
2017. augusztus 31. 22:04
mit jelent reformátusnak lenni? Olvasson Szabó Magdát!
SilentBob
2017. augusztus 31. 10:45
mit jelent reformátusnak lenni? S a válasza így hangzik: “... a református hit, a református vallás túlárad az Egyházon, a felekezeten, a sajátos körű hitéleten: és itt Magyarországon és a magyarság életében: az egyetemes magyar élet minden terén ható tényező lesz. Anélkül tehát, hogy a reformátusság politikai pártot is jelentene tagjai számára, ami tökkelütött hülyeség volna, anélkül, hogy a reformátusság mindenben mindenáron külön összefogás volna a magyarság kebelében, ami halálos bűn lenne: a szükségszerűen s az állandó lelkihatásból és a gyermekkor döntő benyomásaiból természetesen folyón: van egy református életforma, egy református lélekforma, amint van katolikus életforma. És: ennek az életformának, lelkiformának meghatározottságai nem csak a sajátos hitéletben és vallási felfogásban mutatkoznak meg, hanem az egyén egész életében az élet minden terén. Ez az életforma, ez a lelki forma nem azt mondja meg: hogy kisgazdapárti legyek- e vagy kormánypárti (ennél jobb ízlésű), jobboldali világnézetű, vagy baloldali világnézetű, liberális vagy konzervatív stb. Stb. Hanem: bármilyen pártban, világnézetben, irányban stb. Helyezkedtem is el: azonos parancsokat ad egyéni értékesítéséem legmélyebb kérdéseire: hogyan éljem meg egyéni életemet leggazdagabban, minden termő csírám, minden képességem lehető legteljesebb kifejtésével úgy, hogy ezzel az élettel lehetőleg a legtöbb emberi termést jelentsek az egyetemes magyarságnak is.” És még konkrétabban ugyanebben a tanulmányban: “A református életvallás, életforma, lelkiforma tehát: nem pártpolitikai program, nem világfelfaó egybecinkosodásra vérforraló nemzetiszocialista feketekét- káté, nem a magyarság csak egyik felének külön boldogulási krédója, hanem: az emberekben, intézményekben, a történelmi és társadalmi élet tényeiben ható, építő, megvalósuló református magyar embernek az összetartozás, az emberi folytonosság legmélyebb kötelességeinek teljesítésével történő állandó közeledése Istenhez.” Szabó Dezső Olvass tovább: http://szabodezso.webnode.hu/az-utokor-szabo-dezsorol/beke-albert/szabo-dezso-es-a-magyar-protestantizmus/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!