A legelnyomottabb kisebbség Magyarországon

„Magyarországon sokáig az volt a belpesti értelmiségben az egyetlen megengedett módja egy politikai állítás igazolásának, ha elmondod, hogy félsz; hogy elnyomnak; hogy te vagy az áldozat. Aztán jött a fülkeforradalom és elérkezett az erő uralma. A régi hagyományos erények megbecsültsége visszaállt: ágaskodott a férfiasság. Magyarország erős lett, értett az erőből, és erővel kommunikált. Az erő nyelve lett a politika nyelve.

Ez volt legalábbis eredetileg a fideszes értelmiség narratívája, ők voltak a faszagyerekek, az erős fiúk a grundon, övék volt a legtöbb üveggyöngy. Kétharmad, fallikus szimbolika, kétharmad, Orbán Viktor, kétharmad.

Aztán történt valami. Nem annyira ment a szekér 2012 táján. A nagy agresszivitást, az ágaskodó hatalmat, a világmegváltó aufklärizmust, a mindentudó hozzáállást, azt hogy a jobboldal tudta ki hogyan éljen: nem díjazták a magyarok. Kellett egy másik recept. Kellett valami, ami újra összerántja a tábort. (...)

Ennek az ellenállásnak saját nyelve is lett. Sivalkodók. Konszarvatívok. Libtardok. Saját hőseik is lettek: Milo Yannuvalaki, akit annyira elhallgat a média, hogy még én is elfelejtettem a nevét. A nagy nemzeti szabadságharc így szövetségesekre talált, olyan szövetségesekre, akiktől szavakat, gondolati sémákat és konkrét cikkeket lehet kritkátlanul átvenni, hogy lehessen mivel kritizálni azokat, akik kritikátlanul veszik át a nyugati szavakat és gondolatokat.

Így a fideszes értelmiség tagjai, akiknek minden egyes közpénzen fizetett sajtótermékükben harcolniuk kell, hogy hatvanezer karakterben ki tudják fejteni a Breitbartból fordított politikai véleményüket, 2017-re teljes jogú áldozattá váltak. A legáldozatabb áldozattá. Olyan áldozattá, akit meg kell védeni mindig mindenkitől, aki nem azt mondja, amit ők. Az örök, kizökkenhetetlen áldozat lettek. Ők hazánk legelnyomottabb kisebbsége.”