Ben Aaronovitch: Föld alatti suttogás

„Nehéz erről a részről önmagában szólnom, hiszen aki kézbe veszi a kötetet, jó eséllyel olvasta már a megelőző részeket, és pontosan tisztában van azzal, mire számítson. Aaronovitch eddig számomra ilyen szempontból a megbízható szerzők közé sorolható – természetesen nem teljesen egyformák a kötetek, de ha a megelőzőek tetszettek, ez is biztosan fog. Hőseink esetében némi jellemfejlődés is tapasztalható, valamelyest a hangvétel is komolyabbra vált (a továbbra is állandó, fanyar humor ellenére is), és érzésem szerint ez jót tett a sorozatnak. Mindezzel együtt még mindig egészen könnyed krimi és urban fantasy keverékről beszélhetünk, ami kifejezetten ajánlott egy esős délutánon, vagy éppen egy kellemes nyári napon strandolás közben.

Nem biztos, hogy képes lennék szavakba önteni, pontosan miért is szeretem annyira Peter Grant történeteit, hiszen számos okom van rá: maga a világ; az a fajta furcsa humor, amely szinte minden felbukkanó szereplőt jellemzi; vagy éppen a számtalan történelmi, építészeti, zenei érdekesség, melyekről Peter London utcáit járva beszámol. A legvalószínűbb, hogy ezek összessége az, ami nem ereszt el, hiába nem ez a legzseniálsabb krimi vagy urban fantasy, amit valaha olvastam. Talán az is szerepet játszik, hogy némi vigaszt nyújt mindenki számára, aki hiába várta a roxforti levelet, hogy bizony még most sem késő rátalálni a mágiára. Mostanra megérett bennem az elhatározás, hogy akármi is lesz a hazai kiadás további sorsa, én bizony biztosan nem búcsúzom még a sorozattól. Addig pedig biztatnék mindenkit, ismerje meg Peter Grantet, és forgassa, olvassa, szeresse a történeteit... biztos vagyok abban, hogy a következő kötetekben is sok érdekességre és izgalomra számíthatunk még tőle.”