Chris Beckett: Sötét Éden

„A Sötét Édennek már az alapsztorija is rettentően érdekes, nekem pedig szerencsére a megvalósítása is nagyon tetszett. Ebben a hónapban csak nagyon nyögvenyelősen ment az olvasás, de ez a regény képes volt beszippantani és lekötni a gondolataimat. Sokan a regény ellen hozzák fel, hogy biológiailag nem hiteles, meg hogy YA, de az előbbivel úgy vagyok, hogy miért ne lehetne egy olyan, a Földhöz módfelett hasonló bolygó, ahol megélhetnek az emberek? Persze nem olyan nagy a valószínűsége, de bár sci-firől beszélünk, miért ne szárnyalhatna kicsit a képzelet, és hozhatna létre egy, a Sötét Édenhez hasonló bolygót?

Ami a YA dolgot illeti, itthon valahogy ez szitokszóvá változott. Ha valami YA, akkor feltétlenül bugyuta, csak a szerelmi szálra koncentráló, visongó tiniket tömörítő olvasmányra lehet gondolni. Pedig külföldön egyrészt a YA inkább arra utal, milyen korosztálynak szánják a regényt, másrészt pedig attól még, hogy egy műnek fiatal szereplői vannak, nem feltétlenül kell idiótának lennie. Ráadásul itt eléggé indokolt is, miért fiatalok a főszereplők, hiszen pont azt mutatja be Beckett, hogy a fiatalok azok, akik a Családban változásokat tudnak eszközölni, míg az idősebbek inkább csak a múltat siratják, és annak örülnek, ha változatlan marad minden. Vöröslámpás John nyughatatlansága pedig beindítja azokat a folyamatokat, amelynek köszönhetően végigkövethetjük, hogyan is alakulhat át egy nagy családi egység valami egészen mássá. Érdemes azt is megfigyelni a regény olvasása során, hogy az idősek milyen hiedelmekkel, reményekkel próbálják a jelenlegi állapotokat konzerválni.”