Szerencsém van, egy álomcsapatunk van

2016. január 29. 10:24

A Tokaji borvidéket egy prémium branddé kell alakítani, amely a világon bárhol megállja a helyét. Interjú.

2016. január 29. 10:24
Szappanos Péter
Borsod Online

Egy naptári éven belül a harmadik vezérigazgató áll a cég élén. Nem rossz üzenet ez egy kicsit a piac felé?

Szappanos Péter: Egyáltalán nem, hiszen csak akkor jelentene ez megrázkódtatást a cég életében, ha egy teljesen új ember érkezne kívülről. Az én esetem azonban teljesen más, hiszen kinevezésem előtt már több mint másfél éve részt vettem a Kereskedőház életében.

A vezetőváltást az indokolta, hogy Gaálné Király Enikő 2015 elejétől megbízott vezérigazgatóként két posztot is betöltött, a vállalat vezetését is irányította, valamint ő volt a felelős a kereskedelemért és a marketingért. Meggyőződésem, hogy mindkét poszt teljes embert kíván, ha nem egy kicsit többet. Eljött az idő, amikor el kellett dönteni, melyik pozíciót viszi tovább.

Ahány ember, annyi vezetői filozófia. Gyökeres változás történik ezen a területen a Kereskedőház életében?

Szappanos Péter: A Tokaj Kereskedőház Zrt. életében jelenleg egy olyan célközpontú filozófia működik, amit sajátomnak is vallok. Tombor András felügyelőbizottsági elnök által kijelölt irány, hogy a Tokaji borvidéket egy prémium branddé kell alakítani, amely a világon bárhol megállja a helyét; ennek a célkitűzésnek a megvalósításán dolgozunk a csapatommal éjjel-nappal.

(...)

A Tokaj Kereskedőház Zrt. a legnagyobb szereplője a borvidéknek, több ezer ember megélhetése függ a cég sikeres működésétől. Hol lehet megtalálni az egyensúlyt a volumenében kisebb tételt jelentő prémiumborok és a szélesebb rétegek számára elérhető termékek előállításában?

Szappanos Péter: Champagne-ban is előállítanak olyan pezsgőket, amelyek 10 euróba kerülnek, de ez nem baj, hiszen egy márkát az elérhetősége is meghatároz. Akkor van baj, ha a prémiumtermékek és az olcsóbb, minőségében is visszafogottabb termékek között az arány nem megfelelő. Azonban ha egy piacvezetői szerepre törő borvidéken az előállított termékek 80–90 százaléka olcsó, az baj, hiszen egy brandet mindig a csúcskategóriája határozza meg.

El kell érni azt, ne hívhassanak Tokajinak olyan bort, amely rombolja a márkanevet, hiszen a márkanév kötelezettséggel is jár. Az utóbbi időben a Tokaji borvidéken többen is visszaéltek ezzel, éppen ezért nagyon sokat tettünk azért, hogy visszaszorítsuk ezt a jelenséget, és a jövőben is mindent elkövetünk ennek érdekében.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!