ENSZ-kompatibilis, emberi megoldást!

2015. november 18. 10:59

A mobil otthonok kiváló megoldást nyújtanának a hazánkba érkező menedékkérők ideiglenes elhelyezésére is, méghozzá embernek való körülmények között.

2015. november 18. 10:59
Szigetvári Viktor
Nyílt levél

Tisztelt Rogán Antal Úr! Tisztelt Pintér Sándor Úr! Tisztelt Miniszter Urak!

Mint bizonyára Önök is tudnak róla, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és az IKEA Alapítvány Better Shelter, azaz jobb menedék elnevezéssel ENSZ-kompatibilis, emberi megoldást ajánl a menekültek elszállásolására. A könnyen szállítható, költséghatékony és egyszerűen összeszerelhető mobil házak terve egy svéd tervezőcsapattól származik, elkészítésével pedig az volt a céljuk, hogy áthidaló megoldást nyújtson azoknak, akik valamilyen okból, így például természeti katasztrófák miatt, elvesztették az otthonukat. A mobil otthonok kiváló megoldást nyújtanának a hazánkba érkező menedékkérők ideiglenes elhelyezésére is, méghozzá embernek való körülmények között.

A menekültáradat a hatékonyabb nemzetközi – főként Európai Uniós – válságkezelés eredményeképpen remélhetőleg hamarosan alábbhagy. Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy egyik pillanatról a másikra abbamaradna. A várható enyhülés ellenére Magyarországnak föl kell készülnie arra, hogy újabb menedékkérők érkeznek majd az országba, hazánknak az Európai Unió felelős, teljes jogú tagállamaként ki kell vennie a részét a válság megoldásából.

Tisztelt Miniszter Urak!

Azt javaslom, hogy Magyarország Kormánya állapodjon meg a UNHCR-en keresztül az IKEA Alapítvánnyal, és rendeljenek hazánkba legalább 10 ezer fő befogadására elegendő Better Shelter mobilházat, természetesen a megfelelő kiegészítő felszerelésekkel (például ágyak) együtt. A magyar kormány így emberi körülmények között, tisztességesen és biztonságosan el tudná szállásolni a várhatóan hazánkba érkező menekülteket.

Ez azonban csak az első lépés. Az Együtt azt javasolja, hogy a Fidesz-KDNP kormánya hagyjon föl a megosztó és sem valódi megoldást, sem biztonságot nem nyújtó kerítések politikájával. Követeljük a szeptember 15-ei, a Genfi Konvencióval ellentétes jogszabályok hatályon kívül helyezését, továbbá az emberségesen, biztonságosan és egyeztetett módon felszerelt, kisebb létszámú menekülttáborok kialakítását. Szakpolitikai javaslatainkat, melyeket nyár végén hoztunk nyilvánosságra, továbbra is figyelmükbe ajánljuk, mert abban a menedékkérők számára emberséges, a többségi társadalom számára biztonságot és biztonságérzetet nyújtó megoldási elképzeléseinket foglaltuk össze: http://egyuttpart.hu/tobb-emberseg-nagyobb-biztonsag/.

Budapest, 2015. november 17.

Válaszukat várva, tisztelettel,

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gull Wing
2015. november 18. 23:44
A válasz: hülyegyerekekkel nem foglalkoznak, még akkor sem ha Szigetvárinak hívják.
Nyest
2015. november 18. 21:10
Szívből örülök, hogy ezt a liberál-marxista söpredéket hat éve eltakarítottuk a hatalomból. Elgondolni is szörnyű, mi lett volna a hazánkkal, ha a migrációs válság alatt ők irányítják. Hatalmas befogadótelepek, irdatlan közpénzek felélése, utcai zavargások, terrorfenyegetettség, és persze rimánkodás az EU bölcs és megfellebbezhetetlen vezetőihez, hogy segítsenek megoldani a (z amúgy természetesen nem is létező) problémát. Ehelyett ma a világ egyik legbiztonságosabb országának polgáraként a tv, vagy a számítógép monitora előtt ülve szörnyülködhetünkaz elhibázott politika miatt feszültségben és bizonytalanságban élő nyugati társaink szerencsétlenségén.
Horpadt Bölény
2015. november 18. 20:58
Fikaevő dzsihadista
edvind johnsson
2015. november 18. 20:32
Te Szigetváry! Mi késztet arra, hogy állandóan megnyilvánulj? Fizetnek Téged ezért a sok hülyeségért? Nem hiszem el, hogy komolyan gondolod azt a sok baromságot amit leírsz. Nem lehetsz hülye gyerek, ha a magyar politikai életben ott szerepelsz. Vagy úgy vagy vele, hogy mindegy hogy mit gondolnak rólad az emberek, csak a neved forogjon nap mint nap, csak ne felejtsenek el az emberek 2018-ig. Egyszer már bejutottál Bajnai hátán a magyar parlamentbe, úgy gondolod, hogy legközelebb majd saját erődből fogsz bejutni? Így már értem. Egyébként meg nem kell az IKEA reklám (kaptál tőlük ügynöli jutalékot?). Egyébként meg ne követeljetek semmit. Ha akartok valamit akkor legfeljebb kérhettek.Disztingválj már!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!