Borzasztó látni, hogy a világban egyre jobban felerősödik hol a terror, hol a bosszú

2015. november 27. 16:21

Olyan nagy a kontraszt az égi és a földi valóság között, mint talán még soha nem volt a világban. Interjú.

2015. november 27. 16:21
Jókai Anna
Családháló

„CSH: Meséljen az adventről és arról, mi Ön szerint a lényege az ünnepnek?


JA: Az advent egy megtisztulási időszak, hinni kell, tudni kell azt, hogy ősztől van egy várakozás, amikortól megfordul ez az esztendő, akkor közeledik a Föld felé ez a hatalmas nagy isteni egzisztencia, akit Jézus Krisztusnak nevezünk. A jézusi születés jelenik meg a szentestében, a csoda az az, amikor ehhez az emberi organizációhoz, aki Jézus volt, vízkereszt napján, az epifánia napján tulajdonképpen az isteni erő, a Krisztusi erő is beleszáll. Ettől kezdve beszélünk Jézus Krisztusról. Az emberek ezt gyakran összekeverik, amikor Jézuskát emlegetnek. Jézus emberi személye megtelítődik Krisztussal és utána következik tulajdonképpen az az óriási misztérium, amit Húsvétnak, golgotai misztériumnak nevezünk. Ha az nem volna, nem volna értelme a születésnek sem. De hogyha nem született volna meg Jézus, akkor nem lehetett volna Golgota és nem lehetne feltámadás. Tehát a karácsony és advent az valóban egy misztikus, spirituális időszak. karácsony táján jön vissza újra vissza a fény, a sötétség után, ha másodpercekkel is, de utána lassan kezdenek a napok újra hosszabbodni. Ez sem véletlen.

CSH: Ilyenkor kicsit önmagunkban is elmerülünk, megállunk és végiggondoljuk a múltat?

JA: Én az adventet meditálással is töltöm, nagyon sokat vagyok az emberek között, elgondolom, hogy milyen karácsonyaim voltak, fiatal koromban, és azóta is akaratlanul hányszor vétettem az ellen, hogy az emberi szeretet ellen cselekedjek. Mindannyian így vagyunk, nincs hibátlan ember. Mindig végiggondolom a régi karácsonyokat is, és azt, hogy amíg itt vagyok ezen a Földön, addig is igyekezzek ezt tartalommal megtölteni.

CSH: Ön szerint az emberek többsége békében tölti az adventi időszakot?

JA: Borzasztó látni, hogy adventben, amikor békességre vágynánk, és valóban vágyakozunk a fény után, ami a mi megviselt, agyontiport lelkünknek valami jót adhatna, borzasztó látni, hogy a világban egyre jobban felerősödik hol a terror, hol a bosszú, fölösleges viták, egymásnak a »tépése«. Olyan nagy a kontraszt az égi és a földi valóság között, mint talán még soha nem volt a világban.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Békanász a hasadon
2015. november 27. 17:45
http://valasz.hu/migralt_cikkgyujto/tomeggyilkossag-parizsban-2065
OberEnnsinnen
2015. november 27. 16:55
"borzasztó látni, hogy a világban egyre jobban felerősödik hol a terror," Immár nem a hit és hitetlenség a vita tárgya, jó 200 évvel a Nagy Francia Forradalom után, (amely - ez megy éjjel-nappal az összes média PC-felületen - meghozta az emberiség számára az aranykort)... Az azóta működő "Soros"-ügynökök MAI feladata: a lebutított, lezüllesztett zombi-emberek mennyire, mekkora mértékben állatiasíthatók? Több lehetőség van, pl.: - a vudu zombi valójában egy egyszerű feladatok végrehajtására képes, de önálló akarat nélküli, élő személy. - egy másik lehetséges magyarázat szerint a vudu zombik valójában kábítószerek folyamatos adagolásával tudatosan létrehozott rabszolgák. Az ügynökök kábítószere elsősorban "tudati" kábítószert jelent, a hagyományos mellett.
Catullus
2015. november 27. 16:54
"De hogyha nem született volna meg Jézus, akkor nem lehetett volna Golgota és nem lehetne feltámadás." Ha nem lettek volna a zsidók, Jézus sem lett volna és így tovább. A feltámadásban hinni ? Persze minél idősebb valaki, annál inkább bízik a túlvilágban (tiszteletem a kivételeknek).
szeekely
2015. november 27. 16:46
anna neni, 83 eves aldott jo asszony. megerdemelte a kitunteteseit, hiszen jokat irt. milyen jol vag meg most is az esze... szerettem, amikor arrol beszelt, milyen pettyes is volt etikailag a mi kis rendszervaltoztatgatasunk. hja, bizony. elenken emlekszem. molnar tamas inconnus muvesz ur is benne volt a kepben. ugye simicska lajos, milyen erdekes is az elet? boldog szulinapot, anna neni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!