Esélyt kell adni a szemek aszúsodására

2015. október 20. 15:04

Ha valaki megkérdezi, hogy milyen volt a 2015-ös évjárat aszúkészítés szempontjából, akkor annak mondhatjuk, hogy túl sok nem volt, de akik vállalták a kockázatot, azok szép, gazdag tételekkel öregbíthetik a borvidék hírnevét. Interjú.

2015. október 20. 15:04
Kalocsai László
Présház.eu

Mekkora fürtök maradtak a szüret kezdete óta eddig Tokaj szőlővesszein?

A borvidéken a termelők a szőlő körülbelül. 75 százalékát szedték le október harmadik vasárnapjára. Ez az elmúlt időszak egyik legkorábbi szüretét jelzi. Hagyomány szerint a Simon-Júdás (október 28.) napján kezdődik Tokaj-Hegyalján a szüret. Valószínűleg az idei évben erre az időpontra csak kevés tőkén marad szüreteletlenül a szőlő. A korai szüretnek vannak természetesen klimatikus okai is, hiszen a meleg nyár, kevés csapadék és a napsütéses szeptember gyorsította a szőlő érését, így a késői szüretelésű fajták, mint például a furmint szedését már szeptember közepén elkezdték a szőlős gazdák. Fontos tényező az is, hogy a borvidék termelői egyre nagyobb perspektívát látnak a száraz és félszáraz borok értékesítésében, így ez is hozzájárul ahhoz, hogy a friss, gyümölcsös ízvilágú borok alapanyaga minél hamarabb a présházba került. (...)

Sejthető-e már, hogy néhány hét múlva mennyire lendül neki az aszúsodás?

Minden derűhöz egy kis ború is párosul, hiszen a korai szüret, kedvező felvásárlási árak bizony arra inspirálják a szőlőművelőket, hogy a biztos jövedelem reményében kerüljék a kockázatot, azaz ne várják meg azt az időpontot, amikor a szőlő túlérésbe kerül, az aszúsodás elindul. Az október közepén jött esős időszak okozta páradús mikroklimatikus környezet már csak kevés szőlőfürtöt talált a tőkéken, így valószínűsíthető, hogy az aszúszemek relatív hiánya miatt 2015 nem fog a nagy aszús évjáratok közé tartozni. Akik bátran vállalják a kockázatot, azok most abban bíznak, hogy az elkövetkezendő napok időjárása kedvezőbbé alakul, újra napsütés, 15-20 fokos nappali hőmérséklet lesz jellemző a Tokaj-hegyaljai borvidékre. A megduzzadt szemek, a magas páratartalom és a relatíve meleg, napos időjárás együtt felfokozhatja Tokaj-Hegyalja egyediségét szimbolizáló aszúsodási folyamatokat. Ha valaki néhány év múlva megkérdezi, hogy milyen volt a 2015-ös évjárat aszúkészítés szempontjából, akkor annak bizton mondhatjuk, hogy túl sok nem volt, de akik bátran vállalták a kockázatot, azok szép, gazdag tételekkel öregbíthetik a borvidék hírnevét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. január 27. 22:25
"olyan boldog lennék ha már a Gyurcsányi szemei aszúsodnának..." Gumilövedéktől térdmagasságban?
crydog
2015. október 22. 11:40
olyan boldog lennék ha már a Gyurcsányi szemei aszúsodnának...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!