Muszáj megcsinálni a luxusmárkát

2015. augusztus 02. 14:24

Eddig 80 euróért, most pedig 1000 vagy 2000 euróért lesz egy palack aszú. El kell dönteni, hogy ki az első édesborban a világon.

2015. augusztus 02. 14:24
Szepsy István
Borbrand blog

„- Milyen különbség lesz a korábbi Szepsy-borok és a luxusmárka minősége között?

- Minőségi különbség nem lesz, csak mennyiségi. Az egyszerű borok két vagy három fajtából készülnek, a csúcsborok pedig csak egy fajtából, a csúcsdűlő csúcsparcellájából. Na most ezt a csúcsparcellát nyilvánvalóvá kell tenni a világon is. Az aszúnál kijön a 2013-as és megelőzi majd a 2015-ös évjáratot, ahol többezer százalék lesz a csúcsáremelés.

- Ez számokban kifejezve mit jelent?

- Azt, hogy eddig 80 euróért, most pedig 1000 vagy 2000 euróért lesz egy palack.

- Miért érzi úgy, hogy ez piaclélektanilag most szükséges?

- Egyszerűen helyre kell tenni, hogy mi mennyit ér. Ezt nem kimondani kell, hanem az áron kell nyilvánvalóvá tenni. Nem akarom mindenféleképpen eladni őket. Ebben nem az a hír, hogy megveszik, hanem hogy van. Hogy valaki elmondhassa, hogy ő már látott ilyet. Fiam megkérdezte a dűlős aszúk kapcsán, hogy biztos eljött-e az ideje ennek. Mondtam: igen, nincs tovább. El kell dönteni, hogy ki az első édesborban a világon.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MOPO3OB
2015. szeptember 23. 11:11
Hidd el több olyan vásárló van a világon aki megveszi 1000-2000 Euróért mint amennyit összesen Tokajon termelni lehet. Lehet őket "agyatlanozni", de az iPhonet is csak megveszik többszörös áron és bizony piszok jól megél belőle az Apple, na meg a részvényesei. Magyarország attól lesz gazdagabb ha minél több ilyen, túlárazott "hülye gazdag sznoboknak" eladható terméket tud eladni.
Valodi
2015. augusztus 16. 16:29
"Nem akarom mindenféleképpen eladni őket." - semmiképpen sem "nyilvánvaló csalás, a fogyasztók megtévesztése, átverése." Annyiért adja, amennyiért akarja - legfeljebb nem veszik meg!
Akitlosz
2015. augusztus 06. 02:00
Úgy lesz. De neki elég ha egy hülyét talál, már egy palackon keres annyit, mint korábban 30 palackon.
Akitlosz
2015. augusztus 06. 02:00
Te pedig egyre kulturálatlanabb vagy. Ha nem változtatsz a stílusodon, akkor hamarosan kapsz egy X-et.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!