Ukrán alkotmányreform: „föderalizáció elleni védőoltás”

2015. augusztus 07. 17:38

Reméljük, a kárpátaljai magyarokat összességében előnyösen érintik majd a decentralizációval járó változások.

2015. augusztus 07. 17:38
Megagigatron
Spíler

A jogszabálytervezet felhatalmazza az elnököt egyebek mellett a választott helyi hatalmi szervek – polgármesterek, városi, járási, megyei tanácsok – mandátumának idő előtti megszüntetésére, ha azok szeparatista jellegű határozatot hoznak és veszélyeztetik Ukrajna szuverenitását, területi integritását vagy nemzetbiztonságát. Ebben az esetben az államfő közvetlen elnöki irányítást vezethet be, amit megbízott révén gyakorol legfeljebb egy évig. Az ukránoknak egyébként csak a 41 százaléka szerint van szükség az alkotmánymódosításra (persze a felmérés nem vonatkozik a szakadár területek lakosságára). Reméljük, a kárpátaljai magyarokat összességében előnyösen érintik majd a decentralizációval járó változások.

A szakadár megyékkel nem egyeztettek

Az alkotmányreformot a második minszki megállapodás is megköveteli. A minszki egyezmény 11. pontja szerint azonban Ukrajnának egyeztetnie kellett volna az alkotmányban történő változtatások tervezetét Donyeck és Luganszk vezetésével. Ebből semmi sem valósult meg. Oroszország is elsősorban amiatt bírálta az ukrán alkotmánymódosítást, hogy az teljes mértékben figyelmen kívül hagyja Donyeck és Luganszk képviselőinek javaslatait, és ezzel megsértette a minszki megállapodást. Ráadásul az alkotmány módosításának tervezete a várakozásokkal ellentétben nem biztosítana autonóm jogállást a rebellis területeknek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Energetikus
2015. augusztus 07. 19:45
a történelmi Ukrajna a Kárpátmedencében ezerszáztizenegy éve ...
Szúnyog
2015. augusztus 07. 18:53
Ez ugye egy nagy semmi. Kárpátalján meg különösen az, ahol egyszer már volt népszavazás az autonómiáról, csak a demokrácia legnagyobb dicsőségére, azzal azóta sem foglalkozik senki.
tango47
2015. augusztus 07. 18:35
Teljes sebességgel az egyre demokratikusabb Ukrajna felé! Ez az ország egy katasztrófa!
Akitlosz
2015. augusztus 07. 17:59
Új-Oroszország nem lesz már többet Ukrajna része. Már csak azért sem, mert Ukrajna láthatólag nem tartja be a minszki megállapodást és továbbra sem hajlandó szóba állni sem a donyeckiekkel. Így meg hát meglehetősen nehéz. Már régóta nincsen hatalmuk Új-Oroszország felett, békés tárgyalásokra nem hajlandóak, erővel meg nem győzik, nem tudják megoldani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!