Hol tart ma a szőlészeti oktatás?

2015. július 25. 08:42

Az elmúlt évben betekintést nyerhettem a tananyagba: ugyanaz az elkeserítő nagyüzemi technológia, amit mi is tanultunk.

2015. július 25. 08:42
Pflanzner Sándor
Szőlőművelés

Huszonhárom (te jó ég!) éve végeztem a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, ahol szinte tisztán nagyüzemi technológiát tanultunk. Műtrágyázás, rovarölőzés, gyomirtás – ezek voltak az akkoriban mindennaposan használt technológiai elemek. Időközben kiderült, hogy ezzel a technológiával ugyan magasabb terméshozam érhető el, de a talaj, és rajta keresztül a növények tápanyagtartalma csökken, azaz egyre értéktelenebb, ízetlenebb étellel kell beérnünk.

Ennek a felismerésnek a nyomán világszerte (értsd: mindenhol, kivéve Magyarországot) terjedni kezdtek a talajkímélő technológiák, az ökológiai gazdálkodás és annak talán legkonzervatívabb vállfaja, a biodinamikus termelés. A minőségi élelmiszertermelés megköveteli a minőségi szakembereket, és ez a változás az oktatásban is megjelent. A hiperintenzív termesztéstechnológiák oktatását lecserélték az ökológiai gazdálkodás tanítására, a „mindent mérgezzünk meg, ami mozog” szemléletet felváltotta a feromoncsapdák, természetes ellenségek telepítése, az óriási monokultúrák helyett a változatos növénytakarót javasoltak, a műtrágyák helyett újra a szervestrágya került előtérbe és a földet rengető traktorok helyett a kis gépek előnyeit kedték hirdetni.

S míg a világ halad a maga útján, addig nálunk ebből szinte semmi nem érezhető. A feleségem tavasszal fejezte be az OKJ szőlész-borász képzést, így az elmúlt évben betekintést nyerhettem a tananyagba: ugyanaz az elkeserítő nagyüzemi technológia, amit mi is tanultunk, olyan borzasztó állításokkal, mint pl. a tápanyagutánpótlást 40%-kal túl kell tervezni(!) a jó termés érdekében. 23 év alatt semmi sem változott a tanagyagban. A lemaradás elmondhatatlanul nagy.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csurcsányi
2015. július 31. 23:51
Sanyi ! Ha beszeretnél a borászat szépségeibe tekinteni akkor a Gyurcsány Ferenc szakdolgozatából sok szépséget megismerhetnél,de sajnos ez még ma TITOK.
Raven
2015. július 27. 15:47
Az egyetemeket az államon túl, a nagyüzemek, növényvédő és műtrágya gyártó cégek pénzelik, soha nem fognak maguktól mást tanítani mint a nagyüzemi technikát. Majd ha lekapcsolják a villanyt, de akkor már késő lesz. Az állam rákényszeríthetné őket, de az is a nagyüzemekkel pendül egy húron.
Autofocus
2015. július 25. 23:31
Áts Károlyék a megmondhatói hogy a rossz hagyományok mennyire szívósan képesek élni a szőlészetben, borászatban. Aki felébredt az felébredt, a többi menthetetlen. Aki meg fiatal, az reméljük elfelejti a tankönyvet és világot lát, és azt hozza haza.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!