Akik minden nap megölik Tokajt

2015. június 02. 22:23

Az az óriási probléma, hogy ezeket a borokat nem eldugják, kiöntik, vagy lefőzik pálinkának (az sem lenne jobb, de legalább lehetne vele világítani), hanem kedvesen kínálják, mert szerintük ez a jó.

2015. június 02. 22:23
Knap Gábor
Borászportál

„Teljesen hétköznapi turistaként érkeztünk Tokajba, elfoglaltuk a város központjában található egyszerű, de igényes és tiszta szállásunkat, és a házat kiadó hölgy rögtön jelezte is, hogy kóstoljuk meg a ház borait, mert nagyon büszkék rájuk. Nekünk már le volt szervezve 2 borkóstoló, így siettünk, és abban maradtunk, hogy este, az előre egyeztetett borozás után természetesen megkóstoljuk őket, hiszen úgy illik, ha már ilyen szépen invitáltak, és ilyen szeretettel ajánlják.

A két kóstoló kitűnően sikerült, majd visszatértünk a szállásra, ahol már nem találtunk senkit, de gondos kezek három féle bort is kikészítettek.

A Tokaj Grand szervezési munkálatai közben érthető okokból rengeteget foglalkoztunk a borvidékkel, sok pincével, borásszal, szervezővel kerültünk kapcsolatba, és igazi élmény volt látni, hogy hogyan mozog együtt egy olyan bortermelő vidék, amely épp az őt megillető helyre próbál visszakapaszkodni. Az őt megillető helyre, a csúcsra. Friss, fantáziadús, modern borokat kóstoltunk Tokajból, Erdőbényéről, Mádról, Bodrogkisfaludról, és sorolhatnám. Egybehangzóan állítja kicsi és nagy, hogy Tokaj a legjobb, Tokaj a csúcs. Lelkesítő élmények az ilyenek, na.

A tokaji vendéglátónk borai nem ilyenek voltak. És nem egyszerűen rossz borokról beszélek itt. Olyanokról, amit ha az ember megszagol, nem nincs kedve, hanem nem mer megkóstolni. És ez egy kicsit sem túlzás. Szétesett (ha valaha egyben volt egyáltalán – kétlem), penészes, romlott ecetek voltak ezek, nem borok. Szomorú dolog az ilyen, nem szabadna, de sajnos előfordul. Az az óriási probléma, hogy ezeket a borokat nem eldugják, kiöntik, vagy lefőzik pálinkának (az sem lenne jobb, de legalább lehetne vele világítani), hanem kedvesen kínálják, mert szerintük ez a jó.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2015. június 13. 01:25
Ez a cik kegy akkora igazságbomba hogy minden megállapítása robban. Szívemből szólt a szerző. Ez az a tömeges dögvész és tetszhalál ahonnan szorgalommal, elhivatottsággal, állami segítséggel, odafigyeléssel, Áts Károlyokkal, Szepsykkel és még sorolhatnám, csak sajnos nem a végtelenségig a pár maroknyi elhivatott borászt, akiknek fel kell támasztania a legszebb történelmi örökségünket, ami ma egy fertelmes dögkút néhány szál virággal. Én ezeket a borokat nagypapa-boroknak hívom: közös jellemzőjük hogy amilyen jó szívvel kínálják, olyan igénytelenséggel, évtizedeken és generációkon át, szocializmusban berögzült rossz módszerekkel készülnek. Hozamkorlátozás? Fürtválogatás? Dűlőtisztaság? "Buzi-e vagy!" Tisztaság a pincében? "Ugyan már!" Hordók cseréje, kiégetése? "Felesleges urizálás, jó lesz ugyanaz a dohos hordó amiben már a nagyfater is csinálta." Reduktív furmint? "Bolond vagy!" Itt kellene ezeknek az embereknek egy ordas nagy pofon, hogy rájöjjenek, milyen a jó tokaji. Fogjuk meg ezeket a szerencsétleneket, mutassunk nekik először egy szép sornyi tisztességes, oxidatív birtokbort, azzal, hogy ilyent szerettél volna készíteni ha nem ittad volna el eddig az ítélőképességedet és önkritikádat. És utána megkóstoltatni velük néhány hegyközségi terroirt, vagy dűlőt, elegáns furmintokat, ezerszínű aszúkat, és utána elmondani nekik, hogy ilyen is lehetne ha lenne bennetek igényesség és elhivatottság, amivel méltóvá válhatnátok a helyhez ahol születtetek és amit elprédáltok nap mint nap.
Fülig Jimmy
2015. június 03. 15:02
Nem ujdonság a dolog hogy kannás szemetet árulnak bel és külföldön tokajinak,világhírűek vagyunk és maradunk a narancskretének szétverik a jövőnket.
hátakkor
2015. június 03. 14:58
Félszáraz Fumint nem létezik. A bor száraz, a pina nedves.
bolá
2015. június 03. 11:06
http://bor.mandiner.hu/cikk/20121009_mi_minden_van_egy_kanna_termeloi_borban
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!