Szürkezóna

2015. május 22. 07:43

Hiába a riasztó adatok, a 2014–2020-as finanszírozási időszakban egyetlen fillér közvetlen támogatás nem jut az azbesztmentesítésre.

2015. május 22. 07:43
György Zsombor
Magyar Nemzet

„A tudomány mintegy három évtizede sejti, hogy az azbeszt gyilkos anyag, Nyugat-Európában 1990 körül el is kezdték az intenzív mentesítést. Akkoriban Magyarországon még nagyban folyt a termelés, két évvel ezelőtt a hatóságok pedig azt is hagyták, hogy egy felelőtlen vállalkozó úgy robbantsa fel a selypi eternitgyárat, hogy a szennyezett por belepje a környéket. Az apák és anyák megbetegedtek, mivel évtizedeken át nem szóltak nekik a veszélyről. Fiaik és lányaik pedig tíz-húsz év múlva szenvedhetnek ugyanattól a kórtól, csak mert a haszonszerzés fontosabbnak bizonyult az életnél. Botrány, hogy ez megtörténhetett.

Ismerve az előzményeket, Inotán megelégelték, hogy őket tartják az ország szemétlerakatának. Miután értesültek róla, hogy 26 ezer tonna azbeszttartalmú anyagot helyeznének el náluk, felemelték a szavukat. Útlezárást, lakossági fórumot szerveztek, s nem is kellett sokat várniuk, hogy a döntéshozók megérezzék, ebből még nagy botrány kerekedhet. Negyvennyolc órán belül megváltoztatták döntésüket, s a térség képviselője, Kontrát Károly bejelentette: nem szállítják hozzájuk az azbesztet, fellélegezhetnek.

A történetnek azonban ezzel egyáltalán nincs vége, hiszen az anyaggal valamit mégiscsak kezdeni kell. Először is a selypi hulladékkal, aztán az országban itt-ott szétszórtan, kisebb-nagyobb dózisban meglévő azbeszttartalmú palával, szigeteléssel, burkolattal. A kormányzat azonban úgy tesz, mintha az ügy szinte nem is létezne, mintha nem regisztrálnának újabb és újabb azbeszt okozta megbetegedéseket. Hiába a riasztó adatok, a 2014–2020-as finanszírozási időszakban egyetlen fillér közvetlen támogatás nem jut az azbesztmentesítésre; hogy más forrásokból közvetve költenek-e rá, arra a válasz az, hogy »valószínűleg«.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2015. május 22. 10:18
Azokkal kell a mentesítést megfizettetni, akik haszonélvezői voltak az azbeszt beépítése korának.
kuwiq
2015. május 22. 09:02
Menjetek, vegyetek ingatlant Selypen, fideszmakik. Most ócó!
KannibálTatárÚr
2015. május 22. 09:00
Már jóval több, mint három évtizede tudják, hogy az azbeszt az egészségre káros anyag. Az azbeszt szálas anyag, kőlen, bányalen néven is ismert. Káros hatása abban áll, hogy feldolgozáskor finom szemcsék keletkezhetnek a szálakból, amelyek aztán a levegőben lebegnek és lélegzéskor a tüdőbe jutnak, ahol tüdőbetegséget, rákot okoznak. Legveszélyesebb akkor volt, amikor fűrészelték és a lavegőbe sok apró szemcséje jutott. Érintésre nem okoz betegséget, káros sugárzó hatása sincs. Ezért a már beépített azbeszt, ha nincs kopásnak kitéve, nem veszélyes. Ezért sokan nem is javallják a már beépített azbeszt eltávolítását. Eltávolításkor szennyeződhet a levegő lebegő szemcsékkel.
adam
2015. május 22. 08:38
cúnya kormány, lalynyaf...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!