Az utolsó óra

„A hálapénz legalizálása hosszú távon mind az állam, mind az egyén érdekei ellen hat. Ijesztő történeteket hallani szakemberi körökből arról, az orvosok mit meg nem tesznek azért, hogy több paraszolvenciához jussanak. Az enyhébb eset, amikor az orvos az indokoltnál többször rendeli vissza azokat a betegeket, akiktől hálapénzt remél, hogy a beteg úgy érezze, megkülönböztetett figyelmet kap. Egyesek szerint az is előfordul, hogy olyan betegeket is megoperálnak, akiknél a javulás más módszerrel is elérhető lenne. Műtét esetén ugyanis szinte mindenki a zsebébe nyúl. Azt is rebesgetik, hogy a hálapénz reményében bizonyos pácienseknél a legegyszerűbb rutinműtéteket is a legelismertebb orvosok végzik, holott ezeket a beavatkozásokat elvégezhetnék a fiatalabb szakemberek is. Az indokolatlan beavatkozások nemcsak a betegek zsebéből vesznek ki felháborító módon pénzt, de az állami egészségügyi rendszert is tovább terhelik.

Az elvándorlás megfékezésére az egyetlen, erkölcsileg elfogadható mód a drasztikus, a száz százalékot is jelentősen meghaladó fizetésemelés lenne, ami nyilván hatalmas pénzügyi terhet jelentene az államnak, ám a szakemberek szerint korántsem elviselhetetlent. A magyar orvostársadalom ugyanis csupán 25-30 ezer fős, amely esetében – ha társadalmi áldozatvállalással is, de – ki lehetne gazdálkodni egy jelentős, valóban perspektívát adó béremelést. Ez azonban évtizedek óta nem történik meg, és az igazságügyi tárca törvénytervezete arra utal, most sem lesz ez másképp. Úgy látszik, egyetlen kormány sem meri vállalni azt a társadalmi konfliktust, amely egy ilyen drasztikus emeléssel járna, hiszen akkor joggal lépne fel béremelésért az összes többi ágazat, így például a pedagógusok mellett a szociális dolgozók százezer fős tábora, akik még a magyar átlagbéreket tekintve is megalázóan keveset keresnek. Pedig az utolsó órában vagyunk.”