Manipuláció balról

2014. szeptember 24. 07:33

Az ombudsmani hivatal függetlensége és az abba vetett bizalom nem a Magyar Nemzet miatt kerül veszélybe, hanem attól, hogy az ombudsman egy ilyen helyzetben mit tesz, vagy mit nem tesz.

2014. szeptember 24. 07:33
Farkas Melinda
MNO

„A liberális civilek és sajtójuk magyarázkodásánál azonban fontosabb Székely László reakciója. A biztos először belső vizsgálatot indított, ám néhány órával később már közölte is megállapításait. Eszerint lapunk a munkatársak belső levélváltását közölte, és a nevek kitakarásával azt a hamis látszatot keltette, mintha a levelezés Sárosi és Borza között zajlott volna. A valóság azonban az, hogy többször is idéztünk a főosztályvezető és a programvezető levelezéséből, teljes terjedelmében pedig annak a levélváltásnak másolatát közöltük, amelyben a munkatársak egyeztettek arról, mit is mondjanak Sárosi kérésére. Miután az ombudsman – tudatosan vagy figyelmetlenségből – félreértelmezte cikkünket, Sárosi és Borza levelezését is közöltük teljes terjedelemben. Azóta Székely László hallgat.

Hétfőn az Országgyűlés igazságügyi bizottsága egyhangúlag úgy döntött, meghallgatják a biztost az ügyben. Székelynek egy hete van arra, hogy átgondolja, mit lép. Az ombudsmani hivatal függetlensége és az abba vetett bizalom nem a Magyar Nemzet miatt kerül veszélybe, hanem attól, hogy az ombudsman egy ilyen helyzetben mit tesz, vagy mit nem tesz. Nála van a labda.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
WLaci
2014. szeptember 24. 13:46
Ez ugye az az ombudsman, akit a Fidesz jelölt és a Fidesz választott, előtte meg a Fidesz kormánybiztosa volt? Vagy összekeverem valakivel?
yanoo
2014. szeptember 24. 11:38
"Októberben is csak a Fityma! Mindig csak a Fityma!" Na, ez a zsidózás!
Agricola
2014. szeptember 24. 10:10
Kocsis Máté egy más témájú vasárnapi rendezvényen újságíróknak úgy nyilatkozott: a legmegdöbbentőbb azon túl, hogy a hivatal elfogultan együttműködött a szervezettel az, hogy a levelezésből kiderül: már megvolt az ítélet, amikor az önkormányzatot még meg sem kérdezték. A rómaiak ismerték már a jogelvet: „Audiatur et altera pars”, azaz hallgattassék meg a másik fél is. Az Ombudsmanunk hivatala kétezer évvel le van maradva a római jogászok tudásához képest is.
Zokni
2014. szeptember 24. 09:57
Tényleg! Most EBBŐL, vagy bármiből tudatosult-e a Kedves Szerzőben, és a Kedves Olvasóiban, különösen a Kedves Polgármester Úrban, akit pincebogár létére kedvesen Kocsis Máténak hívnak, hogy "alkotmányos jogokat sértett a Józsefvárosi Önkormányzat, amikor a tűcsere program működését ellehetetlenítő határozatot hozott"!?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!