Férfivá avatás: „Minden fiúban ott van az igény...” II. rész

2014. július 16. 22:02

A nők testi, fizikai működésük miatt közelebb vannak a földhöz, az élet elemi erővel ott van bennük, és emiatt az alapvető dolgok hamarabb megérkeznek hozzájuk.

2014. július 16. 22:02
Guba András
Családháló

Úgy tudom, Gödön terveznek egy beavató iskolát.


Ez egy szép folyamat. Sokat tett és tesz érte a nevelő testület. Amikor rendünk megfogalmazza, hogy milyen egy piarista iskola, akkor azt mondja, hogy beavató. Gödön ez különösen nyilvánvaló. Nagyrészt olyan fiúk járnak hozzánk, akik a tanulmányaikat iskolánkban befejezik, egy mesterséget kitanulva. Felelősségvállalás szempontjából sokkal nagyobb váltást élnek át az iskolából kikerülve, mint egy gimnazista. A nálunk töltött évek alatt nagyon nagy utat tesznek meg. Szétesett kamaszból jórészt olyan fiatal férfivá válnak, akik kilépve tőlünk tudják, hogyan keressék meg kenyerüket, és képesek felelősséget vállalni leendő családjukért. Vagyis valamiképpen már beavatottak.Viszont szeretnénk, ha ezt a folyamatot ezek a fiúk sokkal tudatosabban élhetnék meg. Az iskolához kapcsolódva pedig találnának egy olyan közösséget, amelyben támaszkodhatnak egymásra. Iskoláink tanárai számára szerveztünk egy konferenciát, ahol az egyik szekció a beavató iskolával foglalkozott. Az itt megjelenő tanárok - nemcsak a gödiek - kifejezték, hogy személyesen nekik is fontos a beavatódás, és diákjaik számára is szükségesnek látják ezt. Jó volt hallani, hogy ez a téma, ez az igény ott él sokakban.

Hogy látja a nők szerepét, a női létet?

A nők testi, fizikai működésük miatt közelebb vannak a földhöz, az élet elemi erővel ott van bennük, és emiatt az alapvető dolgok hamarabb megérkeznek hozzájuk. Nekünk, férfiaknak hosszabb az utunk belső világunkhoz, ennek megtalálásában a nők sokat segíthetnek. Nem egyszerű a férfinak bevállalni ezt az utat, ráadásul esetleg női segítséggel.

Talán azért, mert sok férfiban él az a hitrendszer, hogy az érzelmek kimutatása és a férfiasság nem egyeztethető össze. Miközben a nőkben ez hiányt okoz, mert mi, nők úgy gondoljuk, hogy egy férfi legyen férfias, de az is férfias, ha az illető férfiként kimutatja az érzelmeit, érzéseit.

Igen, így van, kell, hogy felszínre kerüljön női oldalunk. Például azért, hogy közel merjük engedni magunkhoz sebeinket, és mások sebeit. Azt a kifejezést használtam a nőkre, hogy »közelebb vannak«. A férfi meg mintha távolabb lenne, de ebből meg éppen a tudatosság fakad, amit meg a nők tanulhatnak tőlünk.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
S. nem PEDOFIL,hanem MELEG
2020. január 25. 18:09
Ki kellene már nőni a beavatási rítusok barbár szokását.
kgyula
2014. november 06. 20:58
Valóban, kissé szinkretista a jámbor, de ez nem példa nélküli. Pár éve olvastam egy jezsuita lelkigyakorlatos ház vezetőjével készített interjút, amelyben az illető azt mondta, hogy Dobogókőn van a Föld szívcsakrája (és nem úgy, mint ezoterikus baromságot, hanem mint olyat, amit maga is komolyan vesz).
brabant89
2014. november 06. 20:56
Piarista szerzetes. Önként vállalta a cölibátust. Mit tudhat a nőkről? :))
magnamater
2014. november 06. 20:56
Gyermekkoromban hallottam egy mondást:A FÉRFIT A FELELŐSSÉG TESZI. Élvezeteknek élő, kábítószert élvező férfi ifjúságunk nem érzi a felelősséget családért, hazáét, emberiségér A beavatás barbár szokása arra döbbentette rá az ifjút,feladata van, elvárások vannak vele szemben, Leánygyermekeknél nincs szükség e rádöbbentésre,a kislány kezdettől tudja, anya lehet belőle, és az anyaság felelősséggel jár. A hozzászólóknak,kik ezt nem értik, szintén hiányos volt a neveltetésük
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!