„Nincs ellenemre, ha egy írásom indulatokat vált ki (minek olyat írni, ami nem érint meg semmit?), de hogy a cikkem »ökölbe szorított kéz« lenne, egy »kifejezetten durva és fenyegető nőnyomasztás, nem is újságcikk, hanem kiáltvány, hogy mindenki azonnal teherbe«? Ez azért erős, még a Feminfo.hu honlaptól is. (...)
Szülesztés, ezt a szót használja a Feminfo, és ez az, ami megijesztett. Azt hiszi, bárki is – rajta kívül – úgy gondol az anyaságra, mintha tenyészállatként ellene. Mintha a gyermek a női méltóság ellen volna, s a párkapcsolatokban a férfi szerepe a nőnyomorítás lenne. (...)
Pánikba attól kerültem, hogy az egész szülesztésből egy valami hiányzott: a gyermek. Eszébe sem jut, micsoda gyönyörűség egy kisbaba, látni a »nőnyomorítón«, hogy imádja, a mindenbe »belepofázó« nagyszülőkön, ahogy elolvadnak tőle.
Túlértékelem vagy egy korjelenség ért el hozzánk? A kifogásolt cikkem éppen arról szólt, milyen veszélyes, ha egy társadalomban sok lesz a gyermektelen, és nekiállnak mozgalommá szerveződni, a gyerekeket hangos, szarszagú, önző lényeknek titulálni, akik anyagilag is megnyomorítják a szüleiket.
De Feminfo nem ezt mondja, ő egy boldogtalan, magányos, meg nem értett női generációról ír. S nincs az a demográfus, aki képes megértetni, hogy a gyermek és egy társ nem személyiségzabáló, elnyomó rettenet, hanem boldogságforrás. Ehhez férfi kell. S lehet, hogy ez a lényeg, hol vannak a történetből a férfiak?”