Egészen cinikusan látom, hogy milyen reménytelen a helyzet

2014. május 19. 08:42

Azok, akikről én írok, még a középosztályhoz tartoznak, bár folyamatosan csúsznak lefelé. Volt idő, amikor egymás után írtam az ostorozó publicisztikákat erről, de azután elfáradtam. Interjú.

2014. május 19. 08:42
Grecsó Krisztián
VS

Pedig ez még a 90-es évek vége, tehát messze nem a mai kilátástalanság.

Igen, de még így is. A nagyon erős elzártság és bezártság, a végtelen kiszolgáltatottság jellemzi ezt a világot. És azok, akikről én írok, még a középosztályhoz tartoznak, bár folyamatosan csúsznak lefelé. Volt idő, amikor egymás után írtam az ostorozó publicisztikákat erről, de azután elfáradtam. Egészen cinikusan látom, hogy milyen reménytelen a helyzet. Ez egy olyan térség, ahol a megyei közgyűlés elnöke korábban egy benzinkútnál volt biztonsági őr, és úgy jár külföldre, hogy semmilyen nyelven nem beszél. Békéscsabára senki nem költözik, itt mindenki helyi. Én nyolc évre odaköltöztem, és ebből rengeteg mókás szituáció kerekedett annak idején. Háromszor kérdeztek vissza, hogy tényleg, és miért pont oda.

Szép lassan befogadtak, és bennem is megerősödött a tudat, hogy odatartozom, és ez még mindig nem múlt el. Annak a könyvtárnak voltam az alkalmazottja, amelyet még Féja Géza alapított, ez volt egyébként az első szabadpolcos könyvtára az országnak. Megéltem azt, hogy ezt a könyvtárat szétverték, és a könyveket nyirkos, beázó raktárakba vitték, mindezt nyilvánvalóan egy pitiáner ingatlanbiznisz keretei között. Ez még 2010-ben történt, amikor a Fidesz elkezdte kifejezetten „kultúratámogató” politikáját. Nekem ez óriási fájdalom volt, és most is az.

Próbáltál tenni is ellene?

Nagyon sok publicisztikát írtam erről is...

Én nem csak az írásra gondoltam...

Nekem a toll a fegyverem, hogy romantikusan fogalmazzak. El szoktam menni persze tüntetésekre, ott állok a tömegben, de azért nem vagyok egy aktivista alkat. Sőt, kifejezetten konfliktuskerülő vagyok. Már az rengeteg feszültséggel meg elhasználódással jár, hogy írok, mert az írás jelentős támadási felületet jelent, és ezt én nagyon nehezen tudom kezelni. Ha egy a németországihoz hasonló demokráciában élnék, akkor én megengedném magamnak azt a luxust, hogy egyáltalán ne foglalkoztasson a közélet.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2014. május 19. 16:51
"Megéltem azt, hogy ezt a könyvtárat szétverték, és a könyveket nyirkos, beázó raktárakba vitték, mindezt nyilvánvalóan egy pitiáner ingatlanbiznisz keretei között. Ez még 2010-ben történt, amikor a Fidesz elkezdte kifejezetten „kultúratámogató” politikáját. " Erre várt a Fidesz, 2002 óta, hogy hatalomba jutva, Békéscsabán szétverje a könyvtárat. Azért ez szép volt, Krisztián. Ha értékelnéd azt, hogy mit jelent a nincs, sok mindent másként látnál. A nincs pedig azért "van", mert volt - többek között - két privatizáció (az első csak úgy spontán), ami magyarul annyit tesz: országvagyon-kiárusítás. Mélyen árakon alul... Azóta pedig a mókuskerék: a kamatok, hitelek végeláthatatlan fizetése jóakaró hitelezőink felé. Csak a kamatok évente 1500 milliárd - 6, HAT HAVI NYUGDÍJ. Ilyen Európában még egy nincs. S ezt - fájdalom - nem a Fidesz hozta össze. Lehet, a könyvtárat is ezért kellett bezárni, Többek között...
ceres
2014. május 19. 11:46
Na ez a perverzió csúcsa: a kis szemét ÉLETMŰVÉSZ , aki pontosan tisztában vele , hogy hazudik,kvázi rendelésre-kiszámítottan, hidegvérrel ,egoista motivációval , karrierista szándékkal deprimálná az embereket..De , hát ez demokratikus jog: ennek a pestre felnyalt alaknak ennyi jár a sorstól..Legalább is ezt hiszi.Álhumánus, álobjektív önző gazember.
Bradolf Pittler
2014. május 19. 10:00
De olvasni nem olvastatok tőle semmit, szarjankók.
marko11
2014. május 19. 09:55
A fiatal magyar írók (színészek, filmrendezők stb.) Magyar Bálinték "csecsén" nőttek fel. Ők "táplálták" ösztöndíjjal, kitüntetésekkel stb. is őket. Csak nagyon kevesen vannak, akik nem nyalták be az szdsz hazugságait. (Grecsó nem tartozik a kivételek közé.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!