Föderális Ukrajna?

2014. március 13. 10:43

A határok felülvizsgálata nemcsak azzal jár(na), hogy az egykori győzteseknek el kellene ismerni a békeszerződés igazságtalanságait, hanem egy sor kártérítési pert is maga után vonna, ugyanakkor kiélezné a nemzeti ellentéteket.

2014. március 13. 10:43
Jakab Bálint
reposzt

„A határok felülvizsgálata nemcsak azzal jár(na), hogy az egykori győzteseknek el kellene ismerni a békeszerződés igazságtalanságait, hanem egy sor kártérítési pert is maga után vonna, ugyanakkor kiélezné a nemzeti ellentéteket. Ha valamitől, akkor ettől Európa jobban retteg, mint egy atomkatasztrófától. Ezért is bár a nyugati államok érdekeltségei Oroszországban korán sem elhanyagolhatóak, az ukrajnai konfliktusban és Krím kérdésében gyorsan zártak a status quo megváltoztatása ellenében. Oroszország lépése azonban nem illeszkedik szervesen ebbe a régi történetbe, annál inkább se, mert neki már egyszer meg kellett küzdeni az elszakadás rémével a Szovjetunió széthullásának idején, s a háborút lezáró béketárgyalások nyereségei és területszerzései a Kurili-szigetcsoport kivételével más utódállamokhoz kerültek. (...)

Ennek a megmerevedett álláspontnak (stílusosan: jegesedő) állóvizébe dobott követ Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszter, aki a krimi kérdés megoldására egy teljesen új javaslattal állt elő. Az öreg rókának számító diplomata átlépve a nyugat árnyékát, felvetette Ukrajna föderalizációjának lehetőségét, s benne a nemzeti kisebbségek helyzete rendezésének egy eddig nem ismert megoldását: az önrendelkezést. Azokat a módozatokat, amelyekről eddig a nyugat hallani sem akart. (...)


Hogy ezek mit is jelentenének a Kárpát-medencei magyarságnak, illetve azoknak a régióknak, ahol meglehetős lélekszámban élnek nemzettársaink? Kétségtelen, pozitív előre lépést az eleddig leginkább szélmalomharchoz hasonlító évszázados kisebbségi küzdelemben.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2014. március 13. 17:58
Igazság? Történelmileg a Kárpátok vonulata. Nemzetiségileg a bécsi döntések. Érdek érvényesítés szerint: ???
Corporate Soldier
2014. március 13. 14:10
"Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszter, aki a krimi kérdés megoldására egy teljesen új javaslattal állt elő. Az öreg rókának számító diplomata átlépve a nyugat árnyékát, felvetette Ukrajna föderalizációjának lehetőségét, s benne a nemzeti kisebbségek helyzete rendezésének egy eddig nem ismert megoldását: az önrendelkezést" Jól beszél az öreg.
őshonos
2014. március 13. 13:26
Nagyon jó cikk...akár én is írhattam volna.Hahaha. Az idézett Kissinger valóban a lényegre tapintott.A baj csak az,hogy Vivianne Reding,vagy a majdnem érettségizett Martin Shultz ezt nem érti meg.
oskar
2014. március 13. 13:13
Nem néztem utána, de a Párizsi békeszerződésben (1947) aligha Ukrajna területeként szerepel a Krím. Így az a semmis amit Hruscsov tett. Egy diktatúra első embere megváltoztatta a békeszerződésben leírt határokat az ajándékozással. Még az is lehet, hogy rendesen le sem papírozták 1954-ben Tehát a békeszerződések szerint a Krím Oroszország része.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!