A magas-fenntartású lányok pestise

„A középkorból ered a lovagiasság. Rég nem látott ismerős, igaz? A középkori lovagok virágot ajándékoztak a hölgyeknek, tartották nekik az ajtót, verset írtak, szerenádot adtak, és a lovagi tornákon küzdöttek a hölgyek kegyeiért. A lovagi tornák nem egy szánalmas felszedős dumából és (jó esetben) egy italból álltak, hanem hosszú hónapokig tartó készülésből, erőfeszítésből, tornázásból és veszélyes küzdelmekből. Számtalan mesét hallgattunk gyerekkorunkban, ahol a királyfi tűzön-vizen átverekszi magát, megküzd a hétfejű sárkánnyal és mindenféle gonosz mágiával, hogy elnyerje a királylány kezét. Tornyokat másznak, mérföldeket utaznak, barátságokat kötnek, különleges ajándékokat visznek magukkal.

Rémlik valami a hittanórákról is? Volt egyszer Jákób, aki tizennégy évig legeltette a birkákat, hogy feleségül vehesse a szerelmét. Az édesapja, Izsák tíz tevét küldött a leendő menyasszonyának, megrakodva ékszerekkel, arannyal, ezüsttel. József, Jézus földi apja, emigrálni kényszerült, miután a felesége terhes lett házasságon kívül. (Hozzáteszem a Szent Szellemtől, de ezt nem túl sokan hitték el neki.) Tehát, ki beszél »magas-fenntartású« nőkről manapság?

A lányok annyira félnek ettől a szótól, hogy ellentmondást nem tűrően maguk fizetnek a kávéjukért és az étteremben. Nem engedik, hogy hazakísérjék őket, keményebbnek mutatják magukat a fiúknál. Sokszor egy italra sem kell meghívnod őket és az ágyadba bújnak, és könnyes szemmel mesélik, ha egy fiú végre virágot vett nekik, vagy meghívta őket moziba. Keserűséggel és ostoba jelmondatokkal eltorlaszolják a gyengeségüket. Aztán hiúak lesznek, túl sokat vásárolnak, hogy leplezzék az önbizalomhiányt, eltitkolják, hogy okosak, ostoba kompromisszumokat kötnek, és semmire sem becsülik önmagukat. A fiúk pedig elfelejtettek küzdeni. Eltunyultak, férfiatlanok. Nem akarnak megvédeni, inkább elfutnak ha bajba kerültél. Ha utazásról beszélsz, kidobnak, mert ahhoz nincs kedvük. Naphosszat heverésznek veled a kanapén és elvárják, hogy körülzsongd őket munka után a vacsorával, de nem tisztelnek annyira, hogy a nyilvánosság előtt felvállaljanak, mint barátnőt. Féltékenyek, de nem eléggé. Macsóskodnak, de harmat gyengék. Mint elefántbőrön a darázsfullánkok, olyanok az érveik.

A fiúk és lányok nem tisztelik egymást, futószalagként kezelik a kapcsolatokat és méricskélik a kapcsolatba beleadott 'önrész' nagyságát.

Egy igazi férfi mellett igazi nő áll, és viszont. Igazi nővé, csak igazi férfi mellett válunk. Olyan mellett, akinek vannak célkitűzései, aki nem ijed meg egy kis munkától. Milyen nővé válunk mellettük? Gondoskodóvá és önfeláldozóvá, szebbé, magabiztosabbá.”