Igen, idén is nevezünk a Pannon Bormustrára

2013. április 08. 14:00

Annyiban emeltük idén a tétet, hogy a hárslevelű és a juhfark boraink a magasabb cukortartalmuk miatt idén nem férnek bele a száraz kategóriába és a tokaji nagyágyúkkal egy mezőnyben mérettetnek meg.

2013. április 08. 14:00
Balogh Zoltán
Somlói Apátsági Pince

„2011 óta, vagyis amióta a Pannon Bormustra formátuma, zsűrije, szervezése új utakat jár szinte kötelességszerűen nevezünk pár borunkat a mustrára. Kötelességszerűen, mert ma Magyarországon tényleg erkölcsi kötelességünk támogatni minden olyan közösségi megmozdulást amelyik a magyar bor ügyét hivatott előre vinni. Az pedig nem kérdés, hogy ma Magyarországon a Pannon Bormustra leghitelesebb és legnagyobb szakmai presztízzsel bíró seregszemle. Direkt nem versenynek hívom, mert szerintem nem is az.

A verseny szóban benne van a másik, a többiek legyőzésének szándéka. A borok és főleg a magyar borok esetében pedig inkább egy csapat vagyunk. Közös érdekünk és feladatunk hogy évről évre egyre jobb borok szülessenek. Ebben a munkában pedig a Pannon Bormustrára nevező többi bortermelő inkább partner mint ellenfél. (...)

A négy bor amit nevezünk a 2011-es Olaszrizling, Furmint, Juhfark és Hárslevelű. Ha akaratlanul is, de annyiban emeltük idén a tétet, hogy a Hárslevelű és a Juhfark boraink a magasabb cukortartalmuk miatt idén nem férnek bele a száraz kategóriába és a tokaji nagyágyúkkal egy mezőnyben mérettetnek meg.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!