Európai történet természetesen

2013. március 11. 15:21

Nem beszélhetünk terroir-ról, ha a föld tönkrement, elhalt a vegyszerektől. Ha a mikrobaszintű élet kipusztul belőle, akkor milyen terroir-ról beszélünk?

2013. március 11. 15:21
Kató András
A kárpitos lánya

- Önről köztudott, hogy egyike a néhány magyar Master of Wine aspiránsnak. Régóta szüksége lenne Magyarországnak arra, hogy legyen végre egy magyar, aki megszerzi a MW címet. Milyen szakaszban tartanak a tanulmányai?

- Mindenképp jót tenne a borágazatunknak, ha lenne valaki, aki megszerezné a címet. Hiszen a londoni központú Master of Wine Institute a borvilág elitképzője, mely néhány évtized alatt emelkedett egy angol hatáskörű iskolából nemzetközi központtá. Ma már sokkal több külföldi diákja van, mint angol. Hivatalosan a képzés három éves, de kevesen végzik el ennyi idő alatt és évente csupán hat-nyolc ember szerzi meg az MW címet. Örülök, hogy rajtam kívül több magyar is részt vesz a képzésben. Ám az angolszász felsőoktatást nem ismerő embernek nincs egyszerű dolga. Ráadásul több napon át tartó vizsgákkal nehezített a Master of Wine címhez vezető út.

Azért is fontos lenne, hogy végezzen egy magyar, mert talán többet beszélnének Magyarországról a borvilágban. Ami engem illet, nekem eredetileg eszembe sem jutott ezen az úton elindulni. Egy francia barátom, Isabelle Legeron MW beszélt rá. Így aztán belefogtam. Rengeteget tanultam, sok érdekes emberrel találkoztam, és a pénz, amit befektettem jól hasznosult. Nem bántam meg semmit, de két év után azt kell mondjam, az MW cím megszerzéséhez szükséges tényezők közül nekem hiányzik az idő, és az elhivatottság. Ráadásul a mainstream borpiac szempontjából fontosabb ez a cím.

Nekem a természethű borok piacán nem annyira szükséges, és nincs időm arra, hogy olyasmit is tanuljak, amivel nem feltétlenül értek egyet. A kevés idő, ami rendelkezésemre áll, azt inkább a biodinamikus mezőgazdaságról megszerezhető ismeretek érdekében hasznosítom, egy angliai távoktatásban veszek részt. (...)

- Egészség a földdel való egységben, ez lehet a fő ok, ami miatt e mellett az irány mellett döntöttek.

- Igen. Mindenképp. Egyrészt a termőföld egészsége az alapja ennek a gondolkodásmódnak. A földet érő károkat meg kell szüntetni, ki kell iktatni. Nem beszélhetünk terroir-ról, ha a föld tönkrement, elhalt a vegyszerektől. Ha a mikroba szintű élet kipusztul belőle akkor milyen terroir-ról beszélünk? A nehéz traktorokról nem is szólva, amelyek összetömörítik a földet, az aerob mikrobák ezt képtelenek túlélni. Egy bolygónk van, lassan keletkező korlátozott mennyiségű termőfölddel, és a gyerekeink is ezen akarnak majd gazdálkodni.

Elképesztő nagy felelősség mezőgazdasággal foglalkozni, hiszen a jövő nemzedék kincsét őrizzük meg, vagy tesszük tönkre. A talaj évszázadokig nem szenvedett károkat, mert nem léteztek a vegyszerek. A második világháború után a vegyipar fölöslegének, szabad kapacitásainak lekötésére kezdték alkalmazni a mezőgazdaságban a vegyszereket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!