Tokaj, mutasd meg, mit tudsz!

2012. július 29. 10:54

A legtöbb embert nem a Tokaj név felemelése vezérli, sokkal inkább a megszokás, a biztos megélhetést jelentő folyóbor-előállítás.

2012. július 29. 10:54

„A ma sok helyen még be nem ültetett dűlőkön járva azt láttuk: az itt-ott gondozatlanul hagyott, biodinamikusnak csúfolt, valójában magára hagyott szőlő fölött sok szebb ültetvényben savanyún zöldell már a furmint, a hárslevelű, a sárgamuskotály, néhol a zéta. A legtöbb tőkén azonban sűrűn lógnak a fürtök: a termelés itt elsősorban mennyiségi, nem minőségi. A falu idős embereit nem feltétlenül az üzleti érzék, vagy a nemes, akár az egész országot érintő célok teljesítése, a Tokaj név felemelése vezérlik, sokkal inkább a megszokás, a biztos megélhetést jelentő folyóbor-előállítás.

Ezek az emberek pontosan tudják, mekkora kincs az ásványi anyagokban rendkívül gazdag, andezit, riolit, perlit tufás talaj; a Tisza és Bodrog, illetve azok holtágai, árterülete felől reggelente érkező ködös, párás levegő; a déli, keleti, illetve nyugati nyitottság – ám mintha mégsem éreznék ennek súlyát. Szakmai találkozóik sem a nagy tervekről szólnak: a szerénység, az egyszerűség, a bor jószívű kínálása élvez itt elsőbbséget. Nincs is itt akkora kultusza a Tokaj számára létfontosságú penészgomba, az aszúszemekért felelős botrytis cinerea nemes penész tiszteletének; a kocsmákba itt sem – ahogy az ország más részein sem – minőségi italok kerülnek. Borból az alsó kategória, amihez nevét nem adja a borász, sörből pedig érdekes módon nem a megyei Borsodi, hanem a távoli Soproni fordul elő legtöbbször.

Más a helyzet a bátrak szőlőjében. A leginkább reflektorfényben lévő Szepsy István, valamint Demeter Zoltán, illetve pár külföldi érdekeltségű nagybirtok tapossa az utat, és néhányan a kicsik közül is követni merik őket. Azok, akik érzik a vidék rendkívüliségét, és látják, hogy a magyar bor nemzetközi hírneve elsősorban Tokajon múlik, egyre többet akarnak adni. Az ilyen többre, változásra vágyó termelők felismerik emellett azt is, hogy a bort megszerettetni, a régiót ismertté tenni nem az értékes, rendkívül összetett, emiatt nehezen érthető, bonyolult aszúval lehet; hanem a könnyed, száraz fehérekkel, esetleg néhány jobb, késői szüretelésű fajtával. Tudják: itt nem a vállalkozások márkájának felemelése az elsődleges cél, hanem egész Hegyalja brandjének kiépítése, amiből mindenki profitálhat.

Így vélik volt vendéglátóink is, akik bár alig múltak húszévesek, idén már saját bor készítésébe kezdtek, a családi birtok négy különböző dűlőjén néhány sor szőlőt kiválasztva egyéni munkához láttak. A dűlőszelektálás és a terméskorlátozás legfiatalabb úttörői ők Tállyán, amit az idősebb korosztály érthető szkepszissel, de a munkavágyat látva örömmel figyel a távolból. A ház első gyöngyözőborán – amely bár a tállyai pincék szortimentjén sokat újít, a tisztelet jelét magán hordozva a nagymama nevét viseli – már ott van kezük nyoma. A kortársaiktól eltérő ambíciókkal bíró fiatal, egyelőre még inkább amatőr, autodidakta szőlész-borász páros nem csak a családi pincét próbálja egyre határozottabban megreformálni, hanem a falu közösségi életét is. Saját céljaik összecsengenek a falu, a borvidék, a magyar bor – és ez esetben indokoltak a nagy szavak – Magyarország érdekeivel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rudolf János
2012. augusztus 16. 18:08
Martin akkor vegyük a fiktív kis kőműves bácsit. Ott hogyan is készül a bor? Nem csak egész évben tapogatja azt a szőlőt, össze-vissza kapálgatva, kötözgetve meg permetezgetve, hanem amikor eljön a szüret az nála még valóban fontos esemény. Az egész család összekészül, asszony tyúkot vág, stb.. majd ahogyan a must bekerült a hordóba, megkezdődik neki egy komoly küzdelem. Mert az küzdelem lesz ám a javából! Pl Idővel lefejeti, füstöli, hopp ezt elbasztuk! Gyorsan visszafejti és hátha még kimoshatja újra nekiesik. És ez 1 éven át heti szinten így megy nála. Valami mindig történik, mert ha nem történne unatkozna is tán. Tehát tapogatja, nézegeti, babusgatja, stb.. és közben persze iszogatja is . Azaz mi történik? Ugyan nem szakmabeli, de rájött, hogy hopp! De hisz ez egy élő anyag! Ez nem úgy van mint a műanyag szék, hogy odébbteszem aztán évek múlva is ott lesz.. Azaz megtanulja tisztelni.. És mi van a másik oldalon? Kimegy a diák Franciahonba, majd hazajön és elmondja a 70éves pincemesternek (éles példa, Hubánál a saját szememmel láttam) hogy te papa hülye is vagy ehhez az egészhez, mert ezt máshogyan kell csinálni.. Még Szeman István is bevetette itt az "analizis" szót.. mintha az valami komoly ász lenne ebben a pakliban. Mert nemcsak nem tiszteli, hanem már azt is elfelejtette, hogy ez a valami amit mi bornak hívunk, az egy élő, lélegző, lelke van, stb.. valami. Azaz pontosan csak a lényeg veszett el. Az a lényeg ami még a fiktív kőműves bácsinál is megvolt.. És abban bizony Nippurnak tök igaza van, hogy ma kevesen tettek nagyobb kárt, mint pontosan a sztárborászatok – na meg persze ti itt. :) De sebaj, majd idővel lesz egy jó kis nagyüzemi vörössörünk! A te unokád sajna már csak olyat ihat.. -- ja és a kérdésedre, pl ha ide mész belekostolhatsz http://www.rudolfborozo.hu/ (én csak azt tudom róla, hogy olyanok hozatják/nák velem ide zalába le, akiknek van apró pincéjük/borászatuk is.. ) Mert az ÉLŐ bor mindig más.. ennyire egyszerű
Rudolf János
2012. augusztus 02. 16:42
meglepne ha akadna egy olyan téma, ahol te nem politikai oldalak szerint alkotnál véleményt tudod mit? te csak vedd meg a benzinkúton azt a palackosbort ami 6éve kinn rohad a napon ám mégis iható - komolyba mondom számodra az való!
vaskos111
2012. augusztus 02. 10:54
==ja és a kérdésedre, pl ha ide mész belekostolhatsz http://www.rudolfborozo.hu/ (én csak azt tudom róla, hogy olyanok hozatják/nák velem ide zalába le, akiknek van apró pincéjük/borászatuk is.. )== Belekóstoltam: Répa- szalma- és kén-izű minden boruk, a vörös bodza beütéssel. Jó kis "borászat" - az anyád ne sirasson!!!
bukovics
2012. augusztus 01. 11:54
Mi a neve annak a komoly borászatnak? Érdekelne. Azt senki nem állította, hogy a folyóbor úgy, ahogy van, rossz. Nyilván vannak jól iható folyóborok is, de ne játsszuk már azt, hogy egy a tokaji sétálóutcán bárhol 500 Ft/liter áron kapható félédes muskotálynak bármi köze lehet mondjuk a szintén tokaji Bott pince Teleki furmintjaihoz vagy a szintén tokaji Demeter Zoltán Szerelmi hárslevelűihez. A folyóbornak teljesen más célja és üzenete van, mint a palackba, a polcokra szánt bornak. És nem értem, hogyan nem érti ezt valaki, akinek komoly borászatban van érdekeltsége.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!