Ervin és Imre akadémiája

„Harcos angyal volt, karddal. De angyali naivitása még csődbe is vitte. Ebben az emberben mindannyiunknál több volt a hit. Az egyik legnagyobb magyar keresztény lélek volt, akit ismerhettem Kemenczky Judit mellett. Kós Károly hatására nemcsak házépítő, de országépítő is volt. Pesten nem kapott teret, telepötyögtette emberléptékű, istenlelkű házakkal a Kárpát-medencét. Az ő fagótikája nem más, mint a magyarság megjelenése épület formájában.

Az Apor Vilmos téren épül majd meg egy hatalmas katedrális, öt toronnyal, olyan, mint Bartók Concertójának öt tétele. A mi Sagrada Famí­liánk. És keletre néz majd az oltára. Már nem csak papíron van meg. De sokáig fog tartani. Mert földszagú és göcsörtös lesz. Bizony. Erről van egy legenda. Egyszer a prímás – nem egy zenekarvezető – fogadta őt. Rövid beszélgetés volt.

Hát, a maga házai olyan, hogy is mondjam, túlságosan földszagúak és göcsörtösek, mondta az érsek. Imre fölállt. Maga nem tudja, kivel beszélt, mondta. Az utolsó közgyűlésünkre, amelyen megjelent, én a Vörösmarty téri irodaház oldalában lévő bejárat előtt vártam Ágh Pistire. Imre átintett a túlsó oldalról, hogy jó helyen jár-e. Visszaintettem, és kiáltottam: Itt a bejárat, Imre, gyere! Amint átjött az úttesten (nagyon soványan), azt kérdezte: Hogy vagy? Tavaly kis híján meghaltam. Hány éves vagy te, Feri. Hatvanegy és fél. Mit panaszkodsz te? Ragyogóan nézel ki. Persze, mert szerelmes vagyok, mondtam neki. Már háttal volt, nem tudom, hallotta-e. Remélem, igen. És csak annyit mondott a közgyűlésünkön, napirend előtt, ő, az örökös elnök: A szarjancsikkal, akik külföldön árulják a hazát jó pénzért, továbbra sem fogunk kezet. Ezzel leült. Nemrég temettük. Ervin után öt évvel. Annyi ember nem feketéllett még a Farkasréti temetőben.”