Mire elég a kétharmad az egészségügyben?

„A kórházi struktúra átalakításával kapcsolatban még rengeteg a bizonytalanság, a Semmelweis Tervben megjelölt progresszivitási szintek nem sokat árulnak el az átalakítás lényegéről. Komoly politikai és orvosi lobbik mozognak a holdingosítás és intézmény összevonások hátterében. A fővárosban kipattant Tarlós-Szentes affér, vagy a budapesti kórházakban indított eljárások alighanem ennek a küzdelemnek csak a részfejezetei, amelyek hátterében a duális finanszírozás megoldatlan kérdései állnak, magyarán: a legatyásodott intézmények konszolidációját sem az állam, sem az önkormányzatok nem akarják magukra vállalni.

Az egészségügy példáján is jól látszik, hogy a »cselekvés bűvöletében« tevékenykedő Fidesz-kormánynak az óriási választói felhatalmazás és jogalkotói erőfölény ellenére mennyire nehéz dolga van, amikor a társadalmi térbe hatolva keresztül kívánja vinni elképzeléseit. A világos stratégia hiánya, vagy egy-egy megosztó döntés nagyon könnyen fontos választói csoportokat vagy meghatározó gazdasági szereplőket idegeníthet el Orbán-kormánytól. Érdemes tehát a közpolitika felől is megvizsgálni a kormány tevékenységét – akkor is, ha az egy-egy szakpolitikában történő elmélyülést kíván – mielőtt leegyszerűsítő állításokat fogalmaznánk meg a hatalomgyakorlás minőségével kapcsolatban.”